Vágólapra másolva!
A legnagyobb futballklubok általában nem spórolnak, amikor egy világsztárral akarják megerősíteni keretüket, hiszen így maradhatnak versenyképesek a trófeákért folytatott harcban. Sokszor fordult már elő azonban, hogy egy-egy labdarúgó leigazolása nem a várt sikert hozta, a klub anyagi veszteséget szenvedett, a játékosnak pedig tönkrement a pályafutása. Nemrég az Arsenal történetének rekordigazolása vallott kínos kudarcot, és nem ő az egyetlen, akivel hasonló történt a topligákban. Összeállításunkban olyan futballistákat mutatunk be, akikért hatalmas összegeket fizettek, de végül csúfosan megbuktak és elzavarták őket.

Elzavarták az Arsenal történetének rekordigazolását

A londoni sztárcsapat 2019 nyarán az elefántcsontparti Nicolas Pépét klubrekordot jelentő 80 millió euróért vette meg a Lille-től, de a teljesítménye nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 112 mérkőzésen mindössze 27 gól volt a mérlege. A 27 éves csatár alapember hazája válogatottjában, Mikel Arteta azonban sokszor csak csereként számított rá, pedig a 2018/2019-es idényben a francia bajnokság egyik legjobbja volt.

Mióta az Arsenalhoz került, Pépé sosem tudta igazán állandósítani helyét a kezdőben, az előző szezonban már csak 20 bajnokin kapott lehetőséget, azokon is többnyire csak csereként, a mostani idényben pedig még egy percet sem játszott a Premier League-ben.

A szerződése 2024-ig szól Londonban, de az Arsenal nyáron kölcsönadta a Ligue 1-ben szereplő Nice együttesének, amely sok neves játékost igazolt a nyáron, ám nagyon rosszul kezdte a szezont és jelenleg kiesőhelyen áll.

Az angol együttes korábbi sztárja, Robert Pires szerint Pépé egyáltalán nem a Premier League-be való, szerinte az elefántcsontparti támadó nem tud megfelelni az angol élvonal követleményeinek és intenzitásának, valamint a mentalitása sem passzol ehhez a ligához.

Nicolas Pépé nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az Arsenalban Forrás: AFP/Jose Jordan

Pépé egyelőre csak kölcsönbe távozott, de elképzelhető, hogy többé már nem húzza magára az Arsenal-mezét, amely az eddigiek alapján szabadulni szeretne rekordösszegért vett játékosától.

A legtöbb pénzt fizették érte, de két sztárcsapatnál is megbukott

Több mint 10 évvel ezelőtt a belga labdarúgás egyik legnagyobb tehetségének tartott Romelu Lukakut az Anderlechtől szerezte meg a Chelsea, amely 15 millió eurót fizetett az akkor 18 éves csatárért. A londoni sztárcsapat a West Bromwich-nak és az Evertonnak is kölcsönadta a remek fizikai adottságokkal rendelkező támadót, majd a liverpooli klub 2014-ben úgy döntött, végleg megvásárolja Lukakut.

Az Evertonnál remekül ment a játék a belga futballistának, a 2016/2017-es szezonban 37 meccsen 25 gólt lőtt a Premier League-ben, amire felfigyelt a Manchester United és hatalmas összeget, 85 millió eurót fizetett érte 2017 nyarán, José Mourinho edzősége idején.

A portugál trénerrel kölcsönösen tisztelték egymást, Lukaku szerint igazságtalan volt, amikor 2018-ban kirúgták Mourinhót, aki sokkal több tiszteletet érdemelt volna a klubnál végzett munkája miatt.

méltatta korábbi edzőjét Lukaku.

Hatalmas összegért került José Mourinho csapatához Forrás: AFP/Oli Scarff

A portugál utódja aztán a csapat korábbi játékosa, Ole Gunnar Solskjaer lett, akivel szintén nem volt személyes problémája, de amikor a norvég menedzser szélsőként akarta játszatni, akkor érezte, hogy lejárt az ideje a Unitednél.

Második szezonjában Lukaku sokszor kiszorult a kezdőből, nem találta a helyét, nem ment neki igazán a játék, ezért Olaszországba, az Interhez szerződött.

A Serie A-ban élete formájában játszott, a 2020/2021-es szezonban bajnok lett a milánói sztárcsapattal, és a liga legjobb játékosának is megválasztották.

Két év után ismét klubot váltott, nem tudott nemet mondani a BL-címvédő Chelsea hívására, így visszatért korábbi klubjához, amely egészen elképesztő összegért, 115 millió euróért vette meg. A hatalmas reményekkel érkező sztár az előző idényben csak szenvedett Thomas Tuchel együttesében, és egyáltalán nem azt a teljesítményt nyújtotta, amit előzetesen vártak tőle. Lukaku nem is érezte jól magát régi-új csapatában, szezon közben élesen kritizálta a német edzőt, és többször hangot adott annak, hogy szívesen visszatérne az Interhez.

Tuchel úgy büntette játékosát, hogy keveset játszatta, a Liverpool elleni rangadó előtt azzal alázta meg, hogy egyszerűen kitette a csatárt a keretből.

Lukaku is hibának tartja, hogy a Chelsea-be igazolt Forrás: AFP/Javier Soriano

Lukaku idén nyáron, egyelőre kölcsönben, visszatért az Interhez, és jelen állás szerint nagy a valószínűsége, hogy többet már nem látjuk futballozni a Chelsea-ben, ahol az előző idénye csalódást keltő volt, 44 meccsen csak 15 gólt rúgott. A belga sztár is hatalmas hibának minősítette korábbi döntését, és most Olaszországban próbálja újra felépíteni önmagát.

mondta visszatérése után a belga labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb futballistája, aki eddig 102 meccsén 68 gólt lőtt a nemzeti csapatban.

Lukaku az átigazolási díjakat illetően is rekorder.

A legmagasabb összeget ugyan 2017-ben Neymarért utalta át a PSG (222 millió euró) a Barcelonának, de Lukakuért pályafutása során eddig már összesen 335 millió eurót fizettek a különböző klubok (Chelsea, Everton, Manchester United, Inter).

A világ legdrágább játékosa volt, de csalódást okozott

A Manchester United Sir Alex Ferguson idején arról volt híres, hogy kiváló klasszisokat nevelt ki (pl. Gary Neville, Paul Scholes, Ryan Giggs, David Beckham), vagy aprópénzért vett olyan labdarúgókat, akik később világsztárrá váltak (a legjobb példa erre Cristiano Ronaldo, akit 2009-ben világrekordért adott el a klub a Real Madridnak).

A Ferguson utáni korszakban rengeteg edző fordult meg a kispadon, és szép számmal igazolt a klub sztárfocistákat, akik közül többen is hatalmas kudarcot vallottak. Mind közül kiemelkedik Paul Pogba, akit 2009-ben a francia Le Havre akadémiájáról szerzett meg a United, majd 2012-ben ingyen odaadott a Juventusnak. Pogba a torinói sztárcsapatban fokozatosan egyre több lehetőséget kapott, és hamar bizonyította tehetségét.

Az extravagáns megjelenésű francia középpályás idővel a Juve húzóembere lett, lendületes játékával, fifikás megmozdulásaival és hatalmas bombagóljaival közönségkedvenccé vált.

Paul Pogba a Juventusban lett világsztár Forrás: NurPhoto via AFP/Loris Roselli/NurPhoto/Loris Roselli

A négyszeres olasz bajnok és kétszeres Olasz Kupa-győztes játékost nem is tudta megtartani a Juve, a Manchester United 2016 nyarán, José Mourinho kinevezése idején úgy döntött, visszavásárolja korábban elengedett focistáját.

Az olasz bajnokság egyik legnagyobb sztárjává váló Pogbáért mélyen a zsebébe nyúlt az MU, és akkori világrekordot jelentő 105 millió euróért leigazolta.

Később kiderült, hogy ez hatalmas hiba volt, mert hat szezon alatt nem tudta bebizonyítani, hogy megérte ekkora összeget fizetni érte. A Manchester United színeiben egy Európa-ligát és egy Angol Ligakupát ugyan nyert Pogba - aki időnként meg tudta mutatni a benne rejlő zsenialitást -, de általában formán kívül, sokszor motiválatlanul játszott, rengetegszer volt sérült, és több edzőjével is összeveszett.

Pogba manchesteri kalandjából nem lett sikersztori Forrás: AFP/Paul Ellis

Mourinhóval látványosan megromlott a viszonya az évek alatt, Pogba azt sérelmezte, hogy a portugál tréner túlzottan védekező stílusban játszatta, ezért nem tudott kiteljesedni és élvezni a játékot. 2018 szeptemberében, a United Ligakupa-kiesése után már pattanásig feszültek köztük az indulatok, Mourinho kirúgása után pedig sejtelmes posztot osztott meg a közösségi médiában, amelyet később eltávolított, de a kép az interneten nem tűnt el a süllyesztőben.

Mourinho távozásával sem lett sokkal jobb a helyzete Pogbának, aki Solskjaer érkezését követően egy ideig jól futballozott, de idővel beleszürkült a mezőnybe és nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, ráadásul a szurkolók is meggyűlölték. 2018-ban hiába lett világbajnok a francia válogattal, a nemzeti csapatban mutatott formáját nem volt képes megközelíteni klubjában. Utolsó manchesteri szezonjában rengetegszer volt sérült, csak egy gólt lőtt az egész idényben, majd idén nyáron úgy döntött, visszatér a Juventushoz. Az angol csapat korábban kétszer is megpróbált szerződést hosszabbítani Pogbával, de a játékos szerint ezek az ajánlatok semmivel sem kínáltak többet, mint a korábbiak.

A 29 éves középpályás hat évvel ezelőtt rekordösszegért érkezett, idén viszont ingyen távozott,

de a Juvéban még nem tudott pályára lépni, mert meg kellett műteni a térdét.

árulta el a világbajnok középpályás, aki számára hatalmas kihívás lesz, hogy bukott sztárból ismét ünnepelt klasszissá váljon.

A Real Madrid melléfogásai - az aranylabdás és a vb-gólkirály is csúfosan megbukott

Minden idők legsikeresebb sztárcsapata, a 14-szeres BEK/BL-győztes Real Madrid a 20. és a 21. században is rengeteg klasszis futballistát igazolt, hiszen Alfredo Di Stéfano, Puskás Ferenc, Zinedine Zidane, Cristiano Ronaldo vagy éppen Karim Benzema története mind-mind sikersztori. A sok kiváló futballista megszerzése mellett azonban akadt jónéhány bukása a madridi klubnak, többször előfordult, hogy egy-egy világsztár szerződetésével alaposan mellényúlt a vezetőség.

2009-ben Florentino Pérez újra a Real elnöke lett, és elképesztő mennyiségű pénzt költött a nyáron, hogy alaposan megerősítse a keretet.

A legnagyobb fogás a friss aranylabdás Cristiano Ronaldo volt, de érkezett még Karim Benzema, Xabi Alonso és egy másik aranylabdás, a brazil Kaká, aki az első jelentősebb nyári szerzemény volt abban az évben.

A Milannal 2007-ben BL-győztes és a világ legjobbjának választott támadó középpályás Carlo Ancelotti kezei alatt lett szupersztár, érkezésétől rengeteget vártak a madridi drukkerek.

Kaká nagy reményekkel érkezett Madridba, de nem váltotta meg a világot Forrás: AFP/ImageForum/Josep Lago

Az akkor 27 éves Kakáért 67 millió eurót fizetett a Real, de négy év alatt nem alkotott maradandót, és 2013-ban ingyen tért vissza a Milanhoz.

A brazil játékos rengeteget bajlódott sérülésekkel, többnyire csak árnyéka volt önmagának, ráadásul a nyakára hozták Mesut Özilt és Angel Di Maríát, akik jobban futballoztak és kiszorították a kezdőből.

Kaká később azt mondta, hogy álmai klubjának, a Realnak 2009-ben nem tudott nemet mondani, ugyanakkor azt is beismerte, hogy hiba volt elhagynia a Milant.

A 2017-ben visszavonult sztár szerint Mourinhóval kifejezetten nehéz volt együtt dolgoznia, és nem érezte azt, hogy a portugál tréner bízna benne.

A Reallal egy bajnoki cím és egy Spanyol Kupa-győzelem összejött Kakának, aki 2013-ban tért vissza a Milanba, így nem tudott újra együtt dolgozni Carlo Ancelottival, aki azon a nyáron érkezett a Realhoz, vezetésével pedig a csapat 12 év után meg is nyerte a Bajnokok Ligáját.

2014 nyarán is nagy reményekkel igazolt egy támadó középpályást a Real, ugyanis a brazíliai világbajnokság gólkirályát, a tornán mindenkit ámulatba ejtő James Rodríguezt szerezte meg a Monacótól 75 millió euróért. Carlo Ancelotti együttesében alapember volt a kolumbiai futballista, aki eleinte Madridban is mindenkit lenyűgözött, idővel viszont, főként Zinedine Zidane edzősége idején, kiszorult a kezdőből és többnyire a cserepadot koptatta.

A 2014-es vb gólkirályaként érkezett, végül ingyen távozott Madridból Forrás: Anadolu Agency via AFP/2019 Anadolu Agency/Mustafa Yalcin

A remek rúgótechnikájú futballistát kölcsönadta a Real a Bayernnek, ahol újra együtt dolgozhatott Ancelottival, majd két év után visszatért, de Zidane a korábbinál is kevesebbet játszatta, így a kétszeres BL-győztes Jamesnek mennie kellett Madridból.

Olyannyira nem kellett a játékos a Realnak, hogy 2020 nyarán ingyen adta oda a Premier League-ben szereplő Evertonnak,

ahol ismét Ancelotti lett az edzője. Hiába kezdett jól Angliában, végül a liverpooli együttes is megszabadult tőle, így tavaly nyáron, mindössze 30 évesen a katari Al-Rayyan csapatához került, és hatalmas csoda lenne, ha egyszer újra megvenné egy európai topcsapat.

Az őrült összegeket költő Barcelona többször pórul járt - megbukott a Premier League legjobbja és a világbajnok sztár is

A másik spanyol sztárcsapat, a Barcelona is többször lőtt bakot egy-egy nagy nevű játékos megszerzésekor. A klub a méltán híres akadémiáján, a La Masián olyan klasszisokat nevelt ki, mint Xavi, Andrés Iniesta vagy éppen Lionel Messi, de sokszor kellett nagy összeget fizetnie, amikor egy európai élcsapat sztárját szemelte ki magának. Az utóbbi években rengeteg pénzt költő Barcelonának hatalmas harcot kellett folytatnia a Liverpoolal és Jürgen Kloppal, hogy megszerezze az angol csapat brazil középpályását Philippe Coutinhót, akit 2018 januárjában végül 160 millió euróért leigazolt.

Coutinho hiába volt a Liverpool és egyben a Premier League egyik legjobbja, a Barcában többnyire csak szenvedett, nem tudott húzóember lenni,

majd a Bayern Münchenhez került kölcsönbe. A bajor rekodbajnoknál aztán bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert, a Barcelona elleni 8-2-re végződő elődöntőben pedig két gólt is lőtt a katalán csapatnak. Ennek ellenére 2020-ban a Bayern nem vásárolta meg, így vissza kellett térnie Barcelonába, ahol csak elvétve kapott lehetőséget.

Philippe Coutinho a Barcelona történetének egyik legrosszabb átigazolása Forrás: NurPhoto via AFP/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Idén januárban Coutinho aztán a Premier League-ben szereplő Aston Villához került, ahol korábbi liverpooli csapattársa, Steven Gerrard az edző. Coutinho a birminghami csapatban 15 meccsen négy gólt lőtt és három gólpasszt adott, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a Villa vezetősége bizalmat szavazzon neki, és végleg megvásárolja.

A 30 éves futballistáért mindössze 20 millió eurót fizetett az Aston Villa, ez pedig azt jelentette, hogy a Barcelona mintegy 140 millió eurós veszteséggel zárta minden idők egyik legrosszabb átigazolását.

A Barcelona vezetősége 2019 nyarán is elképesztő összeget költött egy játékosra, akkor 120 millió euróért Antoine Griezmannt vették meg az Atlético Madridtól. A világbajnok francia csatár nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, két évvel később kölcsönben vissza is került az Atléticóhoz. Az átigazolás azonban nem csak emiatt tűnik katasztrófálisnak, ugyanis kiderült, hogy a katalán klub korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu már akkor tisztában volt az együttes pénzügyi problémáival és pontosan tudta, hogy üres a kassza.

"Az az érzésünk, hogy amikor a játékosokkal megállapodtak, az előző vezetőség akkor még azt sem tudta biztosan, hogy egyáltalán le le tudják-e szerződtetni őket.

árulta el Ferran Reverter vezérigazgató, aki idén februárban le is mondott a posztjáról.

Antoine Griezmann átigazolása miatt hitelt kellett felvennie a Barcelonának Forrás: NurPhoto via AFP/Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto/Joan Valls

Griezmann kölcsönszerződése egyébként 2023 nyaráig érvényes, de kérdéses, hogy fog-e még Barca-mezben futballozni. A 31 éves csatár piaci értéke jelenleg csak töredéke a három évvel ezelőtti árának, így Coutinhóhoz hasonlóan tőle is hatalmas veszteséggel szabadulhat meg a klub, amennyiben eladja.