Vágólapra másolva!
A Ferencváros hazai idő szerint csütörtök este 21 órakor Dublinban a Shamrock Rovers ellen lép pályára az Európa-liga selejtezőjének rájátszásában. A Groupama Arénában egy héttel korábban 4-0-ra megnyert első találkozó után nincs oka aggodalomra a magyar bajnoknak, de Sztanyiszlav Csercseszov, a csapat edzője, azért még nem ünnepel.

Augusztus 18-án a Fradi valóságos focisulit tartva simán győzte le az ír bajnokot az Európa-liga főtáblájára kerülésért vívott párharc első mérkőzésén. A 4-0-s eredmény, de még inkább a mutatott játék, a Fradi hatalmas fölénye akár el is kényelmesíthetné a magyar bajnokcsapatot, és Sztanyiszlav Csercseszovot, de az orosz szakember igyekezett leszögezni, hogy ez egyáltalán nincs így.

Az elmúlt napok felkészüléséről és a keretben történő változásokról Csercseszov elmondta, hogy Sammy Mmaee továbbra sem tudja vállalni a játékot, de a Honvdéd ellen vasárnap talán már bevethető lesz, és ugyanez a helyzet Zachariassennel és Thelanderrel is.

Csercseszov elmondta, hogy a nemzeti ünnepet otthon töltötte meccsek elemzésével, a játékosok viszont pihenőt kaptak.

A szakvezető elmondta, az eredmény tudatában sem változtattak a felkészülésen, hiszen mégiscsak az ír bajnok lesz az ellenfél, és a meccs 0-0-ról indul, és egyáltalán nem számítanak könnyű meccsre.

"Nem szeretem, a "ha"-val kezdődő kérdéseket. Persze megvan az elképzelésünk a holnapi mérkőzésre, de nem tudhatjuk, hogy mi fog történni a pályán, bármi átírhatja a terveinket. De mi mindig és csakis az első akadályra fókuszálunk. Nem lehetünk olyanok, mint a gátfutó, aki már az első akadály előtt az utolsóra gondol. Meccsről meccsre tervezünk, nem foglalkozunk még a Honvéddal" - válaszolta Csercseszov az Origo kérdésére, miszerint az eredmény alakulásának függvényében pihenteti-e a kulcsájátékosait a vasárnapi bajnoki meccs előtt.

Sztanyiszlav Csercseszov elmondta, nem számít könnyű meccsre Fotó: Major Kata - Origo

A kis kerülőről elmondta, hogy ez egy vlagyivosztoki túrához képest, ahol nyolc óra az időeltolódás, szinte séta.

"Úgy néz ki, hogy igen, én fogok kezdeni. A brit focit és stílust jól ismerem, azaz nagy meglepetést nem fog okozni a mérkőzés"

- mondta Bogdán Ádám, aki várhatóan helyettesíti majd Dibuszt Dénest Dublinban, amit a szakvezető is megerősített.

A rutinos kapus elmondta, hogy tudják, hogy egészséges előnyről indulnak, és abszolút favoritok a visszavágón is.

"Jól játszottunk itthon, több góllal is nyerhettünk volna, de úgy állunk neki a mérkőzésnek, hogy odakint is hasonló teljesítményt tudjunk nyújtani."

Várhatóan Bogdán Ádám szerepel majd Dibusz Dénes helyett a kapuban Fotó: Major Kata - Origo

"Abból indulunk ki, hogy hazai pályán többet szeretnének megmutatni magukból, mint itthon tették, amikor nem nagyon adtunk nekik erre teret. Ez egy egészen más meccs lesz, nyilván egy jóval agresszívebb ellenfel vár ránk. Kapusként mindig a legrosszabbra készülünk, de azért azt remélem, hogy ez is hasonlóan csendes meccs lesz, mint az első volt" - mondta Bogdán az Origo kérdésére. A kapus azt is elmondta, hogy még nem foglalkozott a lehetséges ellenfelekkel a csoportkörben, amelynek a sorsolását pénteken tartják.

A Fradi küldöttsége szerdán kora délután repül el Budapestről, hogy kiadós utazás végén csak az esti órákban érkezzen meg az ír fővárosba. Minderről és a mérkőzésről is a helyszínről számol be az Origo.