Ten Hagnak máris sikerült a MU-nál, ami Mourinhónak és Van Gaalnak sem jött össze

775833142 fbl Horizontal
Manchester United's Danish midfielder Christian Eriksen runs with the ball during a pre-season club friendly football match between Manchester United and Rayo Vallecano at Old Trafford in Manchester, north west England, on July 31, 2022. (Photo by Nigel Roddis / AFP)
Vágólapra másolva!
Abban az időszakban, amikor a Tottenham Hotspur futballistája volt, a Manchester United mindegyik vezetőedzőjével tárgyalt Christian Eriksen, aki végül most nyáron igazolt a Vörös Ördögökhöz.

A 30 éves középpályás 2013 és 2020 között 305 tétmérkőzésen lépett pályára a londoni csapatban, az MU-nak négy menedzsere volt, a játékos elmondása szerint

David Moyes, Louis van Gaal, José Mourinho és Ole Gunnar Solskjaer is többször beszélt vele.

Akkoriban a Spursnél nem tudtam elképzelni, hogy egy másik angol csapathoz igazoljak. Sok időt töltöttem a klubnál, és szerettem volna magam kipróbálni egy másik országban, így kerültem az Interhez, ahol végül nagyon jól éreztem magam" - nyilatkozta a 115-szörös dán válogatott futballista.

Christian Eriksen szerződtetésével egy nagy sikert már elkönyvelhet Manchesterben Erik ten Hag Forrás: AFP/Nigel Roddis

Eriksen tavaly júniusban az Európa-bajnokságon, a Finnország elleni csoportmérkőzés első félidejének végén szívmegállás miatt összeesett a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően újra tudták éleszteni, és megmentették az életét.

A beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

Később olasz klubcsapata, az Internazionale közös megegyezéssel felbontotta a szerződését, mert az olaszországi szabályozások nem tették lehetővé, hogy szívritmus-szabályozóval pályára lépjen. Eriksen tavasszal a Brentford játékosaként tért vissza - 11 találkozón kapott lehetőséget -, és idén hat alkalommal játszott már a dán válogatottban is.

Eriksen elárulta, mielőtt aláírt a Manchester Unitedhez, többször is egyeztetett az új vezetőedzővel, Erik Ten Haggal, és bízik a szakemberben.

Az MU a Premier League hétvégi rajtján a Brighton ellen hazai környezetben kezd.