Vágólapra másolva!
A MOL Fehérvár FC-ből az NB II-ben szereplő ETO FC Győrhöz igazolt a 15-szörös magyar válogatott középpályás, Kovács István.

A 30 éves játékos egy szezonra írt alá a másodosztály előző kiírásában a 7. helyen végző kisalföldi csapathoz, amelyik az idei szezont a Nyíregyháza elleni hazai 1-0-s győzelemmel kezdte.

Kovács István 2012 februárjában igazolt Székesfehérvárra a Haladástól, ahol az elmúlt tíz évben 296 tétmérkőzésen 26 gólt szerzett és 37 gólt szerzett a Vidi színeiben. Kovács sokáig meghatározó játékos volt Fehérváron, az előző idényben azonban már csupán kilenc mérkőzésen lépett pályára, és mindössze 303 percnyi játéklehetőséget kapott.

"Érdekes az élet, egyszer már majdnem az ETO labdarúgója lettem a 2011–2012-es évadban, de végül a Fehérvárhoz vezetett az utam, ahol szép tíz és fél évet töltöttem. Most, több mint egy évtizeddel később megérkeztem Győrbe. Nagyon szerettem a fehérvári éveimet, de úgy érzem, kellett most ez a váltás, az ETO pedig már régóta szeretett volna megszerezni. Nagyon szimpatikus volt, hogy nem csak pozícióra akartak igazolni, hanem személy szerint engem szerettek volna a csapatban tudni.

Hogy ez mikor sikerül, az sok tényezős, de én egészséges sportemberként minden mérkőzésre úgy megyek fel, hogy szeretnék nyerni, bárki is az ellenfél" – idézi Kovács Istvánt az ETO FC honlapja.