Borzongtunk, nevettünk, sírtunk, amikor megszólalt a zseniális magyar rádiós

80 éves lett Magyarország egyik legzseniálisabb (rádiós) újságírója, Vass István Zoltán, akit a legtöbben még mindig sportriporterként azonosítanak, de aki mindig sokkal több volt, mint egy sportkommentátor. Figyelem: erősen szubjektív köszöntés következik.

A szombathelyi Haladás-stadionban, a fedett lelátó utolsó sorában kucorogtak az újságírók. Szűk, koszos székeken egy lehajtható faasztal előtt. A rádiósok nem. Nekik az utolsó sor mögötti fülke jutott, amelybe valaki a nyolcvanas években két dolgot tett be. Egy dobogót, hogy az arra helyezett székre ülve a rádiós is lásson valamit a meccsből a rácsos ablakon keresztül és egy óriási, moziban használatos vetítőgépet. Hogy ez utóbbi hogyan került oda, az máig megfejthetetlen rejtély.

Vass István Zoltán 1982-ben a Magyar Rádióban Forrás: Fortepan - Szalay Zoltán

1991. május 2-án Szombathelyen rendezték meg a magyar és az olasz olimpiai válogatott selejtezőjét. Az ellenfélnél Dino Baggio és Albertini (később mindketten vb-ezüstérmet szereztek az 1994-es világbajnokságon) is ott volt a pályán, de ez a történet nem róluk szólt. Hanem Vass István Zoltánról, akit főnöke, Novotny Zoltán ezen a napon Szombathelyre vezényelt közvetíteni. A meccset szokatlan újságírói érdeklődés övezte, eljött ide az olaszok rádiós legendája, az akkor 63 éves Sandro Ciotti, aki felháborodva mutatta, hogy a poros lelátón koszos lett a Milánóban vásárolt, a legújabb divatot követő ballonkabátja. Talán ez volt a szombathelyi este legizgalmasabb pillanata, mert a mérkőzés borzalmasan alacsony színvonalú volt, az olaszok lőttek egy gólt, azzal nyertek. Vass sem élvezte túlságosan, mert egyszer csak a következő mondat hagyta el a száját: „Érdekes. Kérem, hosszú évek óta közvetítek innen, s mindig megcsodálom, hogy milyen remek hely ez a Szombathely. Mert példának okáért én most itt egy dobogón ülök, amely akár lehetne talapzat is, s innentől már csak kevés hiányzik ahhoz, hogy a saját szobrom legyek."

Ezért is csodálta őt minden szakmabeli, s ezért is volt a magyar riporterek zsenije ez az ember. Ezeket az aranyköpéseket ugyanis nem előre találta ki, hanem ott, a helyszínen jutott az eszébe. Van még néhány a tarsolyban, s az a csodálatos, hogy ezeket ma is – pedig azóta eltelt már pár évtized – szó szerint idézik. Hála Istennek, az internet bugyraiba is bekerültek, szóval, nekem most tényleg könnyű dolgom van, amikor citálom őket.

„A játékoskijáróban már feltűntek a csapatok. Ott van Farkas, Kakas, Nyúl, s hogy teljes legyen az állatsereglet, Maczkó játékvezető is velük van."

„Azt hiszem, az autókereskedők igazán jól járnának, ha a meccsen fellépő játékosok gépkocsik lennének. Mert az ilyet igazán könnyű eladni. Csak annyit kell mondani: nézzék uraim, alig futottak."

„Mező rúgja ki a labdát a róla elnevezett Mezőnybe."

S mindezt halálosan komoly arccal, nyugodt hangnemben mondta a kor legendás rádióműsorában, a Körkapcsolásban. Mi pedig dőltünk, szakadtunk a röhögéstől.

Ám van itt még egy mondat, amelyet ma már szinte alig idéznek. „Örökre összefonódott a nevetek, sodorjon az élet bárhová is benneteket. Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mészáros Erika, Kőbán Rita – soha nem felejtünk el benneteket."

Meglehet, elfogultságnak hathat mindez – meg aztán elég nagy is a választék – de akkor is ez minden idők legzseniálisabb magyar sportriporteri mondata, amely egy élő közvetítés közben hangzott el, s amelyet a mai napig sem tudott senki sem felülmúlni.

A Duna Médiaszolgáltató által 2019-ben alapított Knézy Jenő-díjjal 2020-ban kitüntetett Vass István Zoltán MOB-médiadíjas sportriporter csolnoki otthonában Forrás: MTI/Cseke Csilla

Nem véletlenül könnyeztük meg akkor ezt. Az 1992-es barcelonai olimpián a magyar női kajak négyes győzelmének pillanatában szakadt ki mindez Vassból. Sokan a mai napig úgy gondolják, hogy előre megírt gondolatok voltak, s a cédulát csak elő kellett húzni, amikor Kőbánék győztesen haladtak át a célvonalon. „Én mindig megpróbáltam átélni azokat a szituációkat, amelyeket egy-egy versenyző is átélt, miközben igyekeztem tágabb összefüggésben szemlélni ezeket. Jó, tudom, hogy a sportolók életének legnagyobb része az edzésekkel és a versenyekkel telik. De azért ezen túl is van élet. Miért ne léphetne ki a sportos klisékből a riporter? Ennek a négy lánynak a neve tényleg úgy összefonódott, mint mondjuk Harold Abrahams a Tűzszekerek című filmmel. Az idézett mondatot szó szerint a közvetítés közben találtam ki, de előtte már sokat gondolkodtam a szituáción. A melegítés közben azon töprengtem, mi lesz ezekkel a lányokkal. Azt tudtam, hogy nem fognak együtt maradni. Innen jött ez a gondolat, amelynek elmondásához az is kellett, hogy a magyar négyes nyerjen." (Vass István Zoltán.)

Vass István Zoltán mindig is többre tartotta magát, mint szimpla sportriporter. S neki volt igaza. A fiatal pályakezdőknek gyakran mondogatta, hogy mire 40 évesek lesznek, döntsék el, merre kanyarodik tovább életük útja, Mert megmaradhat valaki örökre a pálya szélén, a közvetítőfülkében üvöltöző embernek, de az élet ennél sokkal többről szól. Minden egyes alkalommal megemlítette az olvasás fontosságát, egy-egy könyvről úgy tudott beszélni, hogy az ember elolvadt a gyönyörűségtől. Mindig nagyon fontosnak tartotta a magyarság sorsát, beleértve a határon túli nemzettestvéreink helyzetét.

Vass István Zoltán 75 évesen az Origónak adott interjút Fotó: Polyák Attila - Origo

Hangjátékokat készített, tévézett, újságot írt – rendkívül sokoldalú ember volt. 54 évesen tette le a sportmikrofont. Az 1996-os atlantai olimpián még ő közvetítette a kajak-kenu versenyeket. A kenu kettes 500 méteren Horváth Csaba és Kolonics György versenyzett. A roppant szoros befutó után nem lehetett megmondani, ki győzött. A tévé riportere elbizonytalanodva mondta, hogy nem tudja, talán a magyarok. Vass István Zoltán viszont győztesnek hirdette Horváthot és Kolonicsot, majd a következő percekben elbúcsúzott az olimpiától. Szavát megtartotta (mint mindig az életben), soha többet nem közvetített ötkarikás játékokról. „Nem akartam azt, hogy egy kajak-kenu versenyen ne találjam el a helyes sorrendet. Nehogy már megérjem azt, hogy a fél világ rajtam röhög. Inkább letettem a fejhallgatót, és elbúcsúztam az olimpiától." (Vass István Zoltán.)

Az az ember döntött így, aki a legnehezebb feladatokat is szemrebbenés nélkül megoldotta. Tornát rádióban közvetíteni borzalmasan nehéz dolog volt. Látni és láttatni az eseményeket, felismerni az elemeket, s minderről választékosan beszélni. Hallgassák meg azt a két közvetítést, amit 1980-ban Moszkvában Vass Magyar Zoltán lólengés gyakorlatakor előadott. S mindennek az értékéből az sem von le semmit, hogy később a sportriporter elmondta: szinte megtanulta a gyakorlatokat. Vagy említhetném az 1972-es müncheni olimpiáról közvetített Magyarország-Csehszlovákia női röplabda-mérkőzést. Állandó szobatársa, a pályatárs, Novotny Zoltán mesélte el, hogy ez a meccs csaknem 5 órán keresztül tartott és Vassnak egyedül kellett közvetítenie a rádóban. „A csehszlovákok ellen közel 5 órás meccset vívott a magyar válogatott. Vass István Zoltán egyedül közvetítette ezt végig a rádióban. Tisztán emlékszem erre, egy szobában laktunk, Pista késő éjjel jött haza, hiszen éjfél is elmúlt, amikor még csak az ötödik játszma kezdődött meg Münchenben. Megszólalni is alig tudott a fáradtságtól - 300 percet beszélt egyhuzamban - a röplabdáról." (Novotny Zoltán.)

Egy ország ébredt vele, amikor 1979-ben Észak-Korea fővárosából, Phenjanból közvetítette a magyar férfi asztalitenisz-válogatott világraszóló győzelmét Kína ellen. Egy ország borzongott, amikor 1985 tavaszán Csuhay József az utolsó pillanatban lőtt góljával a Videoton bejutott az UEFA Kupa döntőjébe, s azt az örömöt, ami Szarajevóból a recsegő rádiós közvetítővonalon át megérkezett Magyarországra, nehezen lehet szavakkal visszaadni. Egy ország nézte döbbenten, ahogy a TV-Híradó első kiadásában - nagyjából 3-4 millió néző előtt - öltöny és nyakkendő nélkül, lezseren mondta el a sporthíreket. Fejből, súgógép nélkül – természetesen. A végére hagytam azt a történetet, amely – véleményem szerint – a legjobban érzékelteti, mennyire más volt ő, mint egyszerű, szimpla sportriporter.

1986 tavaszán jött a hír, hogy a BEK-győztes és olimpiai bronzérmes kézilabdázó, Vadászné Vanya Mária agyvérzést kapott. Ekkor fogant meg az ötlet Vass István Zoltán fejében, hogy létre kellene hozni egy olyan önsegélyező alapot, amelynek segítségével a Vadásznéhoz hasonló sorsú sportolókon segíteni lehet. Ez volt a Sportsegély. 1986. december 3-án a Budapest Sportcsarnokban – telt ház előtt – Magyarország akkori legmenőbb és legnépszerűbb énekesei, együttesei adtak koncertet, s a fellépést mindenki ingyen vállalta. Ez teremtette meg a Sportsegély alapját. A Népsport 1986. december 4-én, a címoldalon hozta, hogy 12 ezer néző jelent meg ezen a gálán, amelynek két műsorvezetője, a vívó Stefanek Gertrúd és Vass István Zoltán volt. 1987 tavaszára már csaknem 3 millió forint gyűlt össze a számlán, s az első két sportoló, akit a Sportsegélyből támogatni tudtak, a motorcsónakos Sarkadi Sándor és a kardvívó Gulácsi Ferenc voltak. Sarkadi a Kaposvár melletti Deseda-tavon végrehajtott gyorsasági világcsúcskísérlet közben bukott a csónakkal, s a bal karja megbénult. Gulácsit 1986 végén gázolták el úgy, hogy a lába szilánkosra tört, tüdőembóliát kapott. Rajtuk segített a Sportsegély. Mindezt annak a rádiós újságírónak, Vass István Zoltánnak köszönhették, aki 80. születésnapját ünnepli, s aki öt évvel ezelőtt, a 75. születésnapján így beszélt az Origónak

„Ha végigsétálok kis fatornyos falum főutcáján, akkor a szembejövők egy öregedő emberrel találkozhatnak. Talán a korosztályomból még néhányan felismernek, vagy elkezdenek gondolkodni, hogy hol láthattak, esetleg hallhattak. Nagyon kis tégla vagyok én, és egy idő után a téglák is szétporladnak."

Befejezésül pedig jöjjön az a történet, amikor Vass István Zoltán könnyei folytak a nevetéstől – élő adásban. A helyszín Diósgyőr, a DVTK-stadionja, 1992. június 20. A DVTK-Ferencváros meccsen – 29 ezer néző előtt – a Fradi Wukovics két góljával 2-0-ra győzött és ezzel a Ferencváros 11 év után újra bajnoki címet nyert az NB I-ben.

Egy régi emlék: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. A kép jobb oldalán Vass István Zoltán, mellette a rádió hangmérnöke Forrás: Origo

A rádióban a meccset közvetítő Vass István Zoltán a lefújás pillanatában a pálya szélén álló fiatal riporterhez kapcsolt. Az ifjú kollégának csak annyi lett volna a dolga, hogy megszólaltasson valakit a bajnokcsapat tagjai közül. Ám az őrületes kavalkádban ez nem volt könnyű dolog. Végre feltűnt egy játékos, a riporter kérdezett is, de nem jött semmi válasz. Újabb kérdés, újabb csend. A harmadik kérdés után a megszólított ennyit mondott: „Bájnok a Frádi és kész."

Az adásidő lejárt, Vass pedig nevetve (vagy inkább a röhögéstől fulladozva) csak annyit tudott mondani: „Kedves hallgatók, kollégámnak sikerült az egyetlen olyan játékost mikrofonvégre kapnia, aki nem tud magyarul. Ő volt Szergej Kuznyecov. A viszonthallásra!"