Vágólapra másolva!
Vasárnap este a francia Szuperkupa Tel-Avivban rendezett döntőjében a bajnoki címvédő Paris Saint-Germain 4-0-ra legyőzte a kupagyőztes Nantes csapatát, ezzel a párizsi együttes fennállása során 11. alkalommal hódította el a trófeát.

A párizsi csapat keretében igazán nagy változás nem történt a nyár folyamán. A legnagyobb igazolás az volt, hogy sikerült a klubnál tartani a világbajnok Kylan Mbappét, akinek a Real Madridhoz való átigazolását hónapokon keresztül kész tényként tálalta a sportsajtó. Ami a távozókat illeti: hét év után elhagyta a csapatot a klub történetének legtöbb gólpasszát adó játékosa, az argentin válogatott Ángel Di María, míg a tavaly nyáron szerződtetett Georginio Wijnaldum már mindenben megegyezett az AS Roma csapatával.

Christophe Galtier, a PSG nyáron kinevezett edzője Forrás: AFP/Jack Guez

A kupagyőztes Nantes az előző szezonban a kilencedik helyen végzett a tabellán és 31 ponttal szerzett kevesebbet, mint a párizsi csapat, így a kanárik az esélytelenek nyugalmával várhatták a párizsiak elleni meccset.

Christophe Galtier, a PSG nyáron kinevezett edzője egy 3-4-3 felállással küldte pályára csapatát, amely azonnal a kapuja elé szögezte a Nantes együttesét.

Mbappé ugyan sérülés miatt kihagyta a meccset, de nélküle is életveszélyes volt a Paris Saint-Germain, amely a 22. percben Lionel Messi góljával megszerezte a vezetést.

A hétszeres aranylabdás egy ajándéklabdával lépett ki ziccerben, elfektette a kapujából kivetődő Alban Lafontot, majd az üres kapuba lőtt.

Lionel Messi góllal kezdte a 2022/23-as szezont Forrás: AFP/Jack Guez

A folytatásban is a párizsiak akarata érvényesült, a 40. percben Neymar hibázott ziccert, a hosszabbításban pedig Lafont védte bravúrral Messi jobb alsó sarokba tartó lövését, így úgy tűnt, a Nantes egygólos hátránnyal mehet a szünetre.

Azonban a hosszabbítás ötödik percében Neymar állt oda egy szabadrúgáshoz, és 21 méterről védhetetlenül tekert a bal felső sarokba.

Sergio Ramos és Neymar ünnepli a PSG harmadik gólját Forrás: AFP/Jack Guez

A második félidőben a PSG irányította a játékot, a Nantes-nak nem volt esélye a szépítésre. Az 57. percben aztán eldőlt a mérkőzés. Marco Verratti nyesett be a védelem mögé egy remek labdát, a spanyol válogatott Pablo Sarabia lövését Lafont védeni tudta, a kipattanót viszont a világ- és Európa-bajnok Sergio Ramos a kapuba sarkazta.

A folytatásban túl sok izgalom már nem volt a találkozón.

A 81. percben a Nantes még megfogyatkozott, miután Jean-Charles Castelletto lerántotta a gólhelyzetben lévő Neymart, aki aztán odaállt a tizenegyeshez és rendkívül hanyag módon a bal alsó sarokba gurított.

A Paris Saint-Germain ezzel fennállása során 11. alkalommal hódította el a Francia Szuperkupát.

Francia Szuperkupa
Paris Saint-Germain-Nantes 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Messi (22.), Neymar (45+5., 82. -11-esből), Ramos (57.)