Vágólapra másolva!
Hulk, a brazil válogatott korábbi támadója 6(!) kilogrammot veszített a testsúlyából az Atlético Mineiro Flamengo elleni Brazil Kupa-mérkőzésén.

Az Atlético Mineiro a Flamengóval játszott a Brazil Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Maracana Stadionban. Az első mérkőzést az Atlético nyerte 2–1-re, a második találkozón azonban a Flamengo 2–0-ra győzni tudott, így bejutott a negyeddöntőbe. A mérkőzés legérdekesebb történése azonban az Atlético 36 éves támadójához, Hulkhoz kapcsolódik.

Hulk nagyon kiszáradt Forrás: AFP/Douglas Magno

A korábbi brazil válogatott csatár elmondása szerint annyit izzadt a meccs során, hogy hat kilótól szabadult meg - derült ki a Nemzeti Sport oldaláról.

– nyilatkozta Hulk, akinek a találkozó után doppingellenőrzésen kellett részt vennie. Ez viszont annyira elhúzódott, hogy a csatár csak hajnali négykor hagyta el a stadiont.

– nyilatkozta a csatár.

Az Atlético Mineiróban 100. mérkőzését játszó játékos számára a kiszáradás nem új probléma. Miután Brazíliába igazolt, 2021 februárjában a csapat edzője elmondta, hogy Hulk rengeteget izzad a meccsek alatt, emiatt a klubnak fokozottan figyelni kell az egészségi állapotára.