Vágólapra másolva!
Dánia 2-0-ra legyőzte az osztrák válogatottat a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában, ezzel az északiak továbbra is vezetik a csoportjukat a világbajnok franciákat legyőző horvátok előtt.

A dánok kezdték jobban az egyébként jó iramú mérkőzést és már húsz perc után a vezetést is megszerezték Jonas Wind góljával. A folytatásban is a hazaiak játszottak fölényben, a 37. percben pedig tovább növelték az előnyüket. Andreas Skov Olsen kapott remek passzt a tizenhatos előterénél, majd laposan ellőtte a labdát a kapus mellett a bal sarokba.

Az osztrákok ezúttal sem tudták megállítani a dánokat Forrás: AFP/Claus Bech

A második játékrészre bejött Arnautovic és Gregoritsch is, az osztrákok játéka így papíron támadóbbá vált, de valójában hiányzott az átütőerő a támadásokból, igazán nagy veszélyt nem tudtak jelenteni Kasper Schmeichel kapujára.

Az utolsó húsz percre ugyancsak beállt Christian Eriksen, akinek szinte napra pontosan (2021. június 12-én) egy éve állt le a szíve a nyári Európa-bajnokságon.

Végül az eredmény már nem változott így Dánia a harmadik győzelmét aratta a Nemzetek Ligája idei kiírásában, amivel továbbra is vezeti a csoportot.

Legutóbbi 13 meccséből egyébként tizedszer nyert Kasper Hjulmand csapata. Ezzel szemben a Manchester United korábbi edzője, Ralf Rangnick a negyedik mérkőzésén irányította az osztrák csapatot, egy döntetlen mellett egy győzelem és két vereség a mérlege, mindkétszer Dániától kapott ki.

Nemzetek Ligája, 4. forduló
A-liga, 1. csoport
Dánia-Ausztria 2–0 (2–0)
gólszerzők: Wind (21.), Skov Olsen (37.)
Franciaország-Horvátország 0-1 (0-1)
gólszerzők: Modric (5. - tizenegyesből)
Az állás: 1. Dánia 9 pont, 2. Horvátország 7, 3. Ausztria 4, 4. Franciaország 2