Vágólapra másolva!
Az FTC a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével (Mazsihisz) közösen egy sportpályán kívüli  kulturális programot szervezett az orosz-ukrán háború elől menekülő gyermekeknek. A Szent István Bazilika mellett a Dohány és a Rumbach utcai zsinagógát is meglátogatták a fiatalok, majd a hangulatos kirándulás egy pizzapartival ért véget.

Június 7-én, kedden az ukrán gyerekek napi edzését követően a Ferencváros - a Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetségével közösen - sportpályán kívüli programot szervezett az ukrán fiataloknak. A délután első programja a Szent István Bazilika megtekintése volt, ahol Bánki József, a Ferencváros korábbi labdarúgója és a Zöld és fehér klubmagazin főszerkesztője kalauzolta a fiatalokat.

Az FTC a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével (Mazsihisz) közösen most úgy döntött, egy sportpályán kívüli programot is szervez az ukrán menekült gyermekeknek Fotó: Polyák Attila - Origo

A gyerekek érdeklődéssel hallgatták a zöld-fehérek egykori labdarúgójától a magyar történelem fontos eseményein túl azokat a történeteket is, amelyek olyan korábbi legendás játékosokról szóltak, mint Kocsis Sándor, Buzánszky Jenő, vagy Grosics Gyula.

- árulta el a Fradi korábbi labdarúgója, Bánki József.

- mondta el Bánki József a Szent István Bazilikában tett kirándulás alatt.

Az ukrán gyerekek figyelmesen hallgatták az előadást Fotó: Polyák Attila - Origo

Az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban a magyar klub a hazájukból elmenekült ukrán gyerekeknek március óta biztosít folyamatos sportolási lehetőséget.

A fiataloknak a Fradi akadémiájának korosztályos edzői tartanak fociedzéseket heti négy alkalommal.

Az U13-as korosztálytól az U19-esig hol ötven, hol akár száz ukrán gyermek rúgja rendszeresen a labdát a Fradi-szerelésben. A klub a mindennapi élethez és a sportoláshoz szükséges eszközöket egyaránt biztosítja a gyerekeknek a tisztálkodó eszközöktől a sportfelszerelésekig.

- árulta el Bánki József.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A beszélgetés alatt a gyerekek körbejárták a Bazilika épületét, és a fiatalok sokszor megálltak egy diszített kép vagy oltár előtt, hogy emlékül fotókat készítsenek. A Szent István Bazilika megtekintése után busszal indult tovább a csapat a Dohány utcai Zsinagógához. A gyerekek itt megismerkedhettek a világ második legnagyobb Zsinagógájának történetével és a magyar zsidó kultúra szimbólumaival. A fiatalok tolmács segítségével hallgatták a főváros történelméhez szorosan kapcsolódó történeteket.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A program a Rumbach zsinagógában folytatódott fél háromtól, ahol az addigra már igencsak éhes társaságot pizzaszeletekkel fogadták a vendéglátók. Az ebéd alatt lehetőség volt beszélgetni az ukrán gyerekekkel, aki többször elmondták, hogy mennyire hálásak a Ferencvárosnak, hogy befogadták őket, és sportolási lehetőségeket is biztosítanak a számukra.

- mondta Szása, aki márciusban érkezett Magyarországra. Az elején egy picit honvágya volt, de már jobban érzi magát nálunk.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A volt vezetőedző, Szerhij Rebrov és Olekszandr Zubkov révén már hallott a Ferencvárosról.

- mondta mosolyogva Szása. A tizennégy éves fiúnak olykor nehéz megértenie a magyar nyelvet az edzéseken, de azért próbálkozik. Szása hatévesen kezdett focizni, és tervei között szerepel, hogy egyszer profi labdarúgó lesz.

- árulta el a fiatal ukrán fiú. Szása minden edzővel nagyon elégedett a Fradinál, szerinte rengeteget segítenek neki a pályán kívűl is. A magyar kubnál nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a játékosok jól érezzék magukat, és ez nagyon tetszik neki.

A finom pizza mindenkinek ízlett Fotó: Polyák Attila - Origo

A Rumbach zsinagóga kertjében is nagy sétát tettek a fiatalok, majd fél négy körül ért véget a kedd délutáni kirándulás, ahol mindenki nagyon jól érezte magát.