Vágólapra másolva!
A magyar szakember Bódog Tamás eddig a Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozott, ám Sandro Schwarz kinevezése után minden bizonnyal követi korábbi csapattársát Berlinbe, a Hertha csapatához.

Két magyar szakember neve is fókuszba került Németországban csütörtökön a futballhírek között. A jelenleg a Chelsea másodedzőjeként dolgozó Lőw Zsoltot a ruhr24.de nevű portál a Bundesligába egyévnyi kihagyás után visszatérő Schalkéval boronálta össze, míg német sajtóhírek szerint a jelenleg a Mainznál játékosmegfigyelőként dolgozó Bódog Tamás is válthat, ő a Hertha edzője lehet - derült ki a Nemzeti Sport oldaláról.

Bódog Tamás együtt játszott a Hertha edzőjével játékoskorában Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Hasan Bratic

A berlini klub csütörtökön hivatalos honlapján jelentette be, hogy Sandro Schwarz lett az egyesület vezetőedzője, a 43 esztendős szakember két évre írt alá. Az új tréner 2017 és 2019 között a Mainz vezetőedzője volt, a berliniekhez a Dinamo Moszkvától érkezett. Az orosz csapatnál 2020 októberétől dolgozott, és az Orosz Kupa elbukott döntőjét követően vasárnap lemondott a posztjáról. Korábban játékosként is szolgálta a Mainzot, 2001 és 2004 között Bódog Tamás csapattársa volt.

Bódog Tamás a Herthában köthet ki Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Sandro Schwarz a berlini ajánlattal egy időben már az új stábja összetételén is gondolkodott, így Bódog Tamással is felvette a kapcsolatot.

A magyar szakember jól ismeri a mezőnyt, korábban a Mainznál és az RB Leipzignél is dolgozott másodedzőként,

az utóbbi hetekben pedig bőven volt ideje átgondolni az ajánlatot – a német hírek szerint még azelőtt igent mondott, hogy eldőlt volna, a Hertha az első vagy a másodosztályban szerepel-e a következő idényben. A bennmaradás kiharcolása után hivatalossá vált, hogy az évad hajrájára beugró Felix Magath távozik, így megszületett a megállapodás Sandro Schwarzcal.

Az új stáb aligha számíthat könnyű idényre, a klub ugyanis három edzőt „fogyasztott el" az előző évadban. Dárdai Pál irányításával kezdte, őt november végén felmentették, majd Tayfun Korkut ült a kispadra, akit márciusban a bajnokság végéig szóló megbízatással Felix Magath követett – most új fejezet kezdődhet.