A ZTE nincs jó formában, Molnár Balázs csapata a legutóbbi négy bajnoki mérkőzését elveszítette, és 2012 óta nem volt ilyen rossz sorozata az élvonalban. A Gyirmót számára már nem volt tétje a találkozónak, ugyanis Csertői Aurél csapatának csak akkor lett volna esélye a bennmaradásra, ha a Honvéd kikap a Mezőkövesdtől, de a fővárosi csapat 0-0-s döntetlent játszott, ez pedig már szombaton megpecsételte a Gyirmót sorsát, amely 11 mérkőzés óta nem tudott nyerni az NB I-ben.
A mérkőzésnek egyik csapat szempontjából sem volt valódi tétje, s ez meg is látszott a színvonalon. Leginkább a mezőnyben folyt a játék, a kapuk sokáig alig-alig forogtak veszélyben, majd az első félidő hajrájában három ziccer is kimaradt. Előbb Grzan szerzett labdát, egyedül vezethette Rusákra, de miután elhúzta a kapus mellett, mellé lőtt, majd Zsóri tévesztett célt rabonázva. A másik oldalon Varga fejelt közelről egy kipattanót a szinte üres kapu mellé.
Közvetlenül a szünet után egy remek támadás végén vezetést szerzett a Gyirmót, amely a folytatásban is veszélyesebben futballozott. A zalaegerszegi próbálkozásokban nem volt átütő erő, a vendégvédelem pedig tette a dolgát, igaz, Rusáknak kétszer bravúrral kellett hárítania. A hajrában nyomás alá helyezte a gyirmóti kaput a ZTE, de nem jött össze az egyenlítés.
A ZTE sorozatban az ötödik vereségét szenvedte el, míg a Gyirmót - amelynek élvonalbeli búcsúja szombaton vált biztossá - 11 nyeretlen bajnoki után tudott ismét győzni.
1. félidő |
---|
41Meshack Ubochioma |
25Dávid Kálnoki Kis |
15Barnabás Varga |
2. félidő |
---|
84Patrik Nagy |
71Emir Halilovic |
71Barnabás Varga |
61Sime Grzan |
61Bence Bedi |
55Adam Vass |
55Denis Ventura |
55Florent Hasani |
47Barnabás Varga |
46Dániel Zsóri |
Posztobányi
Gergényi
Mocsi
Milovanovikj
Halilovic
Huszti
Gyurján
Lesjak
Zsóri
Tajti
Rebernik
Rusak
Bezborodko
Antal Széles
Ventura
Hasani
Varga
Zeke
Csorgo
Medgyes
Szegi
Vass
ZTE FC
71Patrik Posztobányi |
44Bence Gergényi |
37Attila Mocsi |
23Daniel Milovanovikj |
21Emir Halilovic 71 |
17András Huszti |
95Márton Gyurján |
4Zoran Lesjak |
7Dániel Zsóri 46 |
8Mátyás Tajti |
72Mihael Rebernik |
77Szabolcs Szalay |
11Sime Grzan 61 |
18Bojan Sankovic |
70Meshack Ubochioma 41 |
31Nikola Serafimov |
50Josip Spoljaric |
3Dávid Kálnoki Kis 25 |
27Bence Bedi 61 |
1Patrik Demjén |
Gyirmót
12Edvard Rusak |
80Denys Bezborodko |
14Imre Antal Széles |
19Denis Ventura 55 |
21Florent Hasani 55 |
25Barnabás Varga 71 47 15 |
77Márió Zeke |
67Viktor Csorgo |
70Zoltan Medgyes |
2Vince Szegi |
38Adam Vass 55 |
20Dominik Kovacs |
22Vladislav Klimovich |
8Patrik Nagy 84 |
51Andras Harsfalvi |
4Cornel Ene |
11Kristof Herjeczki |
6Márton Radics |
15Martin Major |
17Andras Simon |
18Ádám Hajdú |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 22 | 4 | 5 | 78-28 | 50 | 71 | GY GY D GY GY |
2. | Paksi FC | 31 | 16 | 9 | 6 | 48-40 | 8 | 54 | V V V GY D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 53-33 | 20 | 49 | GY GY GY V GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | MTK Budapest | 31 | 12 | 12 | 7 | 41-58 | -17 | 43 | GY D GY V V |
7. | ZTE FC | 31 | 12 | 13 | 6 | 52-57 | -5 | 42 | GY V D GY GY |
8. | DVTK | 31 | 11 | 12 | 8 | 48-56 | -8 | 41 | V D GY D V |
9. | Kecskeméti TE | 31 | 11 | 14 | 6 | 40-44 | -4 | 39 | V V GY D D |
10. | Újpest FC | 31 | 11 | 16 | 4 | 45-62 | -17 | 37 | V V V V GY |