Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európa-liga elődöntőjének visszavágóján a magyar válogatott játékosokkal felálló RB Leipzig 3-1-re kikapott Glasgow-ban a Rangerstől és 3-2-es összesítéssel kiesett a sorozatból. A skótok ellenfele az Eintracht Frankfurt lesz a döntőben, amely kettős győzelemmel ejtette ki a West Ham United csapatát.

A Lipcse az elődöntő első mérkőzésén Angelino 85. percben szerzett góljával odahaza 1-0-ra legyőzte a Rangerst, de pokolian nehéz visszavágó várt a német csapatra a legendás Ibrox Stadionban.

Domenico Tedesco vezetőedző a kezdőcsapatba állította Gulácsi Pétert és Willi Orbánt, míg a harmadik magyar futballista, Szoboszlai Dominik ezúttal a kispadon kezdett.

Nagy elánnal kezdték a meccset a csapatok, a 7. percben Gulácsinak már védenie kellett, Jack távoli lövése azonban nem okozott gondot számára. A túloldalon Orbán fejelt Dani Olmo szöglete után, de kísérlete elsuhant a skótok kapujának bal oldala mellett.

A 18. percben megszerezte a vezetést a Rangers és ledolgozta a hátrányát.

Kamara tette a labdát a bal szélen sprintelő Kent elé, aki betört a 16-oson belülre, majd a hosszú oldalon érkező Tavernier elé passzolt, az El-góllövőlista vezetője pedig közelről a kapuba helyezett.

James Tavernier (jobbra) 7 góllal vezeti az Európa-liga góllövőlistáját Forrás: AFP/Andy Buchanan

Lendületben maradt a Rangers és a 24. percben már 2-0-ra vezetett, megfordítva a párharcot.

Egy szép támadás után Aribo passzolt Wrighthoz, aki okosan tette le lövésre a labdát Kamarának, a finn válogatott középpályás pedig precízen kilőtte a jobb alsó sarkot. Gulácsi nem érhetett oda a remekül helyezett lövésre.

Egyre veszélyesebben játszottak a skótok, Aribo a harmadik hazai gólt is belőhette volna a 29. percben, de nagy helyzetben nem találta el jól a labdát.

A 38. percben megint Orbán került helyzetbe egy pontrúgás után, ám ez a fejese is elszállt a Rangers kapuja mellett. A félidő végét megnyomta a Lipcse, de nem tudott szépíteni, Tedesco együttese kiesésre állt.

Willi Orbánék kiesésre álltak az első félidő után Forrás: AFP/Andy Buchanan

A második félidőt is a Rangers kezdte aktívabban, Giovanni Van Bronckhorst csapata nem ült rá kétgólos előnyére. A Leipzig továbbra sem találta a saját játékát, a német csapat ideje egyre csak fogyott és összesítésben egy gólnyi hátrányban volt. A 61. percben Szoboszlai állt be Olmo helyére, így mindhárom magyar játékos ott volt a pályán a Lipcsében.

Fokozta a nyomást a hajrához érve a német együttes, a 70. percben Laimer állt szemben McGregorral, de védett a kapus, egy perccel később azonban egyenlített Tedesco csapata.

Angelino bal oldali beadásába kiváló ütemben tette bele a lábát Nkunku, és 2-1-re, összesítésben pedig 2-2-re módosította az erdményt.

A 81. percben felrobbant az Ibrox, megint gólt szerzett a Rangers. Kent bal oldali beadáának kissé aláfutott Gulácsi, a védelem pedig nem tudott felszabadítani, így a labda Lundstram elé került, aki közelről belőtte a skótok harmadik gólját.

John Lundstram (4) gólja zárta le a párharcot Forrás: AFP/Andy Buchanan

Ismét a Rangers állt továbbjutásra, ezért a Lipcsének mindent egy lapra feltéve kellett rohamoznia. Ezt meg is tették Szoboszlaiék, de már nem tudtak újabb gólt szerezni, így elmaradt a bravúr és a skótok nyertek 3-1-re és 3-2-es összesítéssel bejutottak az Európa-liga döntőjébe.

Glasgow Rangers (skót)-RB Leipzig (német) 3-1 (2-0)
gólszerzők: Tavernier (19.), Kamara (24.), Lundstram (81.), illetve Nkunku (71.)
Továbbjutott: a Rangers, 3-2-es összesítéssel.

1. félidő
44Borna Barisic
31Connor Goldson
26Calvin Bassey
24Glen Kamara
24Scott Wright
19James Tavernier
19Ryan Kent
2. félidő
82Yussuf Poulsen
81Angelino
81John Lundstram
71Christopher Nkunku
71Angelino
61Dani Olmo
59Scott Wright
59Ryan Jack
52Kevin Kampl
47Joe Aribo
Összeállítások
Rangers5-3-2
RB Leipzig3-4-2-1
Football Pálya
1
Allan
McGregor
2
James
Tavernier
4
John
Lundstram
6
Connor
Goldson
3
Calvin
Bassey
31
Borna
Barisic
23
Scott
Wright
8
Ryan
Jack
18
Glen
Kamara
17
Joe
Aribo
14
Ryan
Kent

Rangers

Kezdők
1Allan McGregor
2James Tavernier
19
4John Lundstram
81
6Connor Goldson
31
3Calvin Bassey
26
31Borna Barisic
44
23Scott Wright
59
24
8Ryan Jack
59
18Glen Kamara
24
17Joe Aribo
47
14Ryan Kent
19
7Ianis Hagi
20Alfredo Morelos
5Filip Helander
24Nnamdi Ofoborh
28Robbie McCrorie
33Jon McLaughlin
9Amad Diallo
10Steven Davis
16Aaron Ramsey
19James Sands
26Leon Balogun
30Fashion Sakala
37Scott Arfield
43Leon King
51Alex Lowry
Cserék

RB Leipzig

Kezdők
1Gulácsi Péter
16Lukas Klostermann
4Willi Orbán
32Josko Gvardiol
39Benjamin Henrichs
44Kevin Kampl
52
27Konrad Laimer
3Angelino
81
71
25Dani Olmo
61
18Christopher Nkunku
71
9Yussuf Poulsen
82
8Amadou Haidara
13Philipp Tschauner
31Josep Martinez
2Mohamed Simakan
10Emil Forsberg
14Tyler Adams
17Szoboszlai Dominik
22Nordi Mukiele
23Marcel Halstenberg
33Andre Silva
37Sidney Raebiger
38Hugo Novoa
Cserék

A másik elődöntőn a Frankfurt hazai pályán fogadta azt a West Ham Unitedet, amelyet Angliában 2-1-re legyőzött egy héttel korábban.

A londoni együttes hamar bajban volt, mert a 19. percben emberhátrányba került Cresswell kiállítása miatt. Gyorsan kihasználta a fölényt a Frankfurt és a 26. percben Borre révén megszerezte a vezetést. A második félidőben két gólra volt szüksége a West Hamnek ahhoz, hogy legalább a hosszabbítást kiharcolja, ráadásul 10 emberrel kellett küzdenie. A folytatásban az eredmény már nem változott, a Frankfurt 1-0-ra nyert, így kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel jutott be a döntőbe.

Eintracht Frankfurt (német)-West Ham United (angol) 1-0 (1-0)
gólszerző: Borre (26.)
kiállítva: Cresswell (17., West Ham)
Továbbjutott: a Frankfurt, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.