Vágólapra másolva!
A Szon Hung Mint soraiban tudó Tottenham Hotspur labdarúgócsapata július 16-án a dél-koreai Szuvonban játszik felkészülési mérkőzést a Sevillával.

A Tottenham tájékoztatása szerint három nappal korábban Szöulban mérkőznek meg a dél-koreai bajnokság legjobbjaiból összeállított ligaválogatottal. A Spurs harmadik alkalommal látogat el a Koreai Köztársaságba.

Son Heung-Min épp a gólját ünnepli Forrás: AFP/Paul Ellis

Az angol együttes rendkívül népszerű az ázsiai országban, köszönhetően a londoniak dél-koreai légiósának,

Szon Hung Minnek, aki a Premier League legutóbbi idényében - Mohamed Szalahval közösen - gólkirály lett 23 találattal.

Az angol és a spanyol csapat egyaránt negyedik helyen végzett a bajnokságban, és a következő idényben a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelhet.