Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában az FC Barcelona 2-1-re legyőzte a Mallorca csapatát a Camp Nou stadionban, ezzel Xavi Hernández csapata a Sevillát megelőzve feljött a második helyre.

Mindkét csapatnak megvoltak a céljai a találkozó előtt. A Barcelona az ezüstérem megszerzésére hajtott, míg a 16. helyen álló Mallorca a veszélyzónából próbált kijutni, ugyanis Javier Aguirre csapata 32 pontot szerzett a La Ligában, míg a kieső helyen álló 18. Granadának 31 pontja volt. A papírforma alapján a Barcelona volt a meccs esélyese, azonban a katalán csapat minden sorozatot figyelembe véve elveszítette a legutóbbi három hazai meccsét. A klub történetében ilyen csak egyszer fordult elő: az 1997/98-as szezonban Louis van Gaal irányítása alatt.

A Barcelona kezdte jobban a meccset, és már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést, de Gavi beadása után Pierre-Emerick Aubameyang közeli fejesét Sergio Rico bravúrral védte. A folytatásban is a Barca irányított, azonban a legnagyobb helyzetet a Mallorca hagyta ki a 19. percben. Egy keresztlabda után a bal oldalon kilépő Brian Olivan lőtte keresztbe a labdát a kapu előtt, a hosszú oldalon érkező Fer Nino azonban hat méterről az üres kapu fölé lőtt.

A kihagyott Mallorca helyzet ébresztőt fújt a Barcelonának, amely a 22. percben Ronald Araújo lesről fejelt góljával egyre közelebb került a vezetéshez, majd a 25. percben már a szabályos gól is összejött a katalán csapatnak.

Jordi Alba cipelte fel a labdát, majd egy szenzációs labdát ívelt a leshatárról kiugró Memphis Depay-nak, aki egy remek átvételt követően 14 méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

  • Jordi Albának ez volt a kilencedik gólpassza a bajnokságban. Ennél többet védőként csak Dani Alves (11) és Marcelo (10) adott a La Ligában. Előbbi a 2011/12-es szezonban, utóbbi a 2016/17-es idényben.
A holland válogatott Memphis Depay a 11. gólját lőtte a La Ligában Forrás: AFP/Pau Barrena

A második félidő elején a Barcelona nekirontott a Mallorcának, érezhető volt, hogy Xavi csapata minél gyorsabban szeretné eldönteni a meccset.

Az 54. percben megszületett a katalán csapat második gólja.

Ferrán Torres lövése levágódott a blokkról, a labdát a csapatkapitány Sergio Busquets gyűjtötte be, majd 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

  • Busquets a Barcelona legutóbbi öt mérkőzésén két gólt szerzett, ugyanannyit, mint a legutóbbi 122 mérkőzésén összesen.
Sergio Busquets nem a bombagóljairól híres Forrás: AFP/Pau Barrena

A 72. perc végén a Barcelona majdnem eldöntötte a meccset. Busquets védelem mögé bejátszott labdáját Depay fejelt középre, az érkező Ferrán Torres elsőre a felső lécre lőtt, de kipattanót aztán a hálóba kotortra a spanyol válogatott támadó, azonban a gólját les miatt nem adta meg a játékvezető.

A 75. percben aztán óriási ovációban tört ki a Camp Nou stadionban,

ugyanis Xavi pályára küldte a 19 éves Ansu Fatit, aki legutóbb január 20-án lépett pályára az Athletic Bilbao elleni Király-kupa nyolcaddöntőben.

A gálázás azonban elmaradt, ugyanis a 79. percben a Mallorca visszajött a meccsbe.

Salva Sevilla jobb oldali szabadrúgásra Antonio Raillo robbant be, és becsúszva a kapuba sodorta a labdát.

A Mallorca tett róla, hogy maradjanak izgalmak a végére Forrás: AFP/Pau Barrena

A bekapott gól után újra felpörgött a Barcelona, amely az utolsó szűk negyedórában már a Mallorca térfelén tartotta a labdát, így a vendégcsapatnak már nem volt esélye az egyenlítésre.

A Barcelona ezzel a győzelemmel a Sevillát megelőzve feljött a második helyre, míg a Mallorca maradt a 16. helyen.

1. félidő
35Gavi
28Gerard Pique
25Memphis Depay
25Jordi Alba
2. félidő
91Pablo Maffeo
91Jordi Alba
89Angel Rodriguez
89Dani Alves
79Antonio Raillo
79Salva Sevilla
75Ferran Torres
75Pierre-Emerick Aubameyang
73Ferran Torres
70Antonio Sanchez
70Rodrigo Andres Battaglia
64Clement Grenier
63Antonio Raillo
60Fer Nino
60Daniel Rodriguez
54Sergio Busquets
Összeállítások
Barcelona4-3-3
Mallorca3-4-1-2
Football Pálya
2
Sergino
Dest
12
Martin
Braithwaite
20
Sergi
Roberto
28
Nico
Gonzalez
28
Oscar
Mingueza
16
1
Marc-Andre
ter Stegen
8
Dani
Alves
4
Ronald
Araujo
3
Gerard
Pique
18
Jordi
Alba
16
Jaume
Costa
13
Dominik
Greif
4
Inigo
Ruiz de Galarreta
20
Aleksandar
Sedlar
7
Vedat
Muriqi
25
Sergio
Rico
5
Franco
Russo
21
Antonio
Raillo
24
Martin
Valjent
15
Pablo
Maffeo
10
Antonio
Sanchez

Barcelona

Kezdők
2Sergino Dest
12Martin Braithwaite
20Sergi Roberto
28Nico Gonzalez
28Oscar Mingueza
16Pedri
1Marc-Andre ter Stegen
8Dani Alves
89
4Ronald Araujo
3Gerard Pique
28
18Jordi Alba
91
25
21Frenkie de Jong
5Sergio Busquets
54
30Gavi
35
25Ferran Torres
75
73
25Pierre-Emerick Aubameyang
75
9Memphis Depay
25
13Neto
36Arnau Tenas
11Ousmane Dembele
22Ansu Fati
11Adama Traore
6Ricard Puig
15Clement Lenglet
17Luuk de Jong
23Samuel Umtiti
24Eric Garcia
Cserék

Mallorca

Kezdők
16Jaume Costa
13Dominik Greif
4Inigo Ruiz de Galarreta
20Aleksandar Sedlar
7Vedat Muriqi
25Sergio Rico
5Franco Russo
21Antonio Raillo
79
63
24Martin Valjent
15Pablo Maffeo
91
10Antonio Sanchez
70
16Rodrigo Andres Battaglia
70
3Brian Olivan
14Daniel Rodriguez
60
22Angel Rodriguez
89
26Fer Nino
60
31Leo Roman
1Manolo Reina
8Salva Sevilla
79
34Javi Llabres
2Giovanni Gonzalez
17Takefusa Kubo
37Marcos Fernandez
6Clement Grenier
64
12Iddrisu Baba
19Kang-In Lee
25Matthew Hoppe
9Abdon Prats
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 34 27 1 6 74-22 52 87
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Girona 34 23 6 5 73-42 31 74
GY
V
GY
GY
GY
I
3.
Barcelona 34 22 5 7 70-43 27 73
GY
GY
V
GY
V
I
4.
Atletico Madrid 34 21 9 4 63-39 24 67
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
Athletic Bilbao 34 17 7 10 55-33 22 61
V
D
D
V
GY
I
6.
Real Sociedad 34 14 8 12 48-35 13 54
GY
D
D
V
GY
I
7.
Real Betis 34 13 8 13 43-39 4 52
V
GY
GY
D
GY
I
8.
Valencia 34 13 13 8 37-39 -2 47
GY
GY
V
V
V
I
9.
Villarreal 34 12 13 9 56-58 -2 45
V
D
GY
GY
V
I
10.
Getafe 34 10 11 13 41-47 -6 43
V
D
D
GY
V
I
Teljes lista