Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokság 35. fordulójában a Betis hazai pályán fogadta az FC Barcelona csapatát. A gólnélküli első félidőt követően Ansu Fati góljával a katalánok szerezték meg a vezetést, majd Marc Bartra fejesével egyenlített a Betis. A hosszabbításban Jordi Alba is betalált, így a Barcelona győzni tudott a Betis otthonában.

Az első félórában nagyobb helyzeteket dolgozott ki a vendég Barcelona. Depay jobb oldali szögletét követően Araújo fejelt kilencc méterről, Rui Silva bravúrral tolta a labdát a lécre a 20. percben. A Betis a 28. percben majdnem megszerezte a vezetést: Canales a Barca tizenhatosán belül a kapunak háttal állva, lekészítette a labdát a szemből érkező Guido Rodrígueznek, aki 20 méterről, futtából lőtt, a szélső jobb alsóba tartó kísérlete a kapufán csattant. Az első félidő gólnélküli döntetlennel ért véget.

A második félidőben nagyot esett a meccs irama,

de a csereként beállt Ansu Fati góljával megszerezte a vezetést a Barcelona:

a Dembélé helyére beállt fiatal spanyol támadó két perccel a becserélése után Jordi Alba középre lőtt labdáját remek mozdulattal kezelte le, majd a jobb alsó sarokba lőtte a labdát a 76. percben.

Nagy harc folyt a pályán Forrás: AFP/Cristina Quicler

Három perc múlva egyenlített a Betis: Fekir bal oldali szabadrúgására Marc Bartra érkezett a legjobb ütemben. A hazaiak játékosa nem tudta igazán jól megfejelni a labdát, de az így is kikötött a jobb alsó sarokban.

A meccsnek azonban volt még egy sluszpoénja: a 94. percben Dani Alves ívelte át a labdát a jobb oldalról a balra, ahol a lendületből érkező Jordi Alba kapásból, 12 méterről a léc alá lőtte a labdát. A Barcelona győzelmével ezzel biztossá vált, hogy a következő idényben szerepelhet a Bajnokok Ligájában

La Liga, 35. forduló

1. félidő
17Claudio Bravo
2. félidő
94Jordi Alba
94Dani Alves
80Gavi
79Nabil Fekir
79Andres Guardado
79Marc Bartra
78Dani Alves
78Juanmi
76Ansu Fati
76Jordi Alba
75Ferran Torres
74Ousmane Dembele
72Marc Bartra
66Memphis Depay
64Sergio Busquets
Összeállítások
Real Betis4-2-3-1
Barcelona4-3-3
Football Pálya
19
Hector
Bellerin
22
Victor
Camarasa
2
Martin
Montoya
25
Claudio
Bravo
23
Youssouf
Sabaly
16
German
Pezzella
5
Marc
Bartra
15
Alex
Moreno
21
Guido
Rodriguez
18
Andres
Guardado
10
Sergio
Canales
2
Sergino
Dest
28
Nico
Gonzalez
16
3
Gerard
Pique
20
Sergi
Roberto
13
8
Dani
Alves
4
Ronald
Araujo
24
Eric
Garcia
18
Jordi
Alba
21
Frenkie
de Jong

Real Betis

Kezdők
19Hector Bellerin
22Victor Camarasa
2Martin Montoya
25Claudio Bravo
17
23Youssouf Sabaly
16German Pezzella
5Marc Bartra
79
72
15Alex Moreno
21Guido Rodriguez
18Andres Guardado
79
10Sergio Canales
8Nabil Fekir
79
7Juanmi
78
9Borja Iglesias
13Rui Silva
3Edgar Gonzalez
4Paul Akouokou
6Victor Ruiz
11Cristian Tello
12Willian Jose
14William Carvalho
17Joaquin
24Aitor Ruibal
28Rodri
33Juan Miranda
Cserék

Barcelona

Kezdők
2Sergino Dest
28Nico Gonzalez
16Pedri
3Gerard Pique
20Sergi Roberto
13Neto
8Dani Alves
94
78
4Ronald Araujo
24Eric Garcia
18Jordi Alba
94
76
21Frenkie de Jong
5Sergio Busquets
64
30Gavi
80
11Ousmane Dembele
74
25Ferran Torres
75
9Memphis Depay
66
1Marc-Andre ter Stegen
6Ricard Puig
22Ansu Fati
76
11Adama Traore
12Martin Braithwaite
15Clement Lenglet
17Luuk de Jong
28Oscar Mingueza
23Samuel Umtiti
25Pierre-Emerick Aubameyang
36Arnau Tenas
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 34 27 1 6 74-22 52 87
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Girona 34 23 6 5 73-42 31 74
GY
V
GY
GY
GY
I
3.
Barcelona 34 22 5 7 70-43 27 73
GY
GY
V
GY
V
I
4.
Atletico Madrid 34 21 9 4 63-39 24 67
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
Athletic Bilbao 34 17 7 10 55-33 22 61
V
D
D
V
GY
I
6.
Real Sociedad 34 14 8 12 48-35 13 54
GY
D
D
V
GY
I
7.
Real Betis 34 13 8 13 43-39 4 52
V
GY
GY
D
GY
I
8.
Valencia 34 13 13 8 37-39 -2 47
GY
GY
V
V
V
I
9.
Villarreal 34 12 13 9 56-58 -2 45
V
D
GY
GY
V
I
10.
Getafe 34 10 11 13 41-47 -6 43
V
D
D
GY
V
I
Teljes lista