Az újabb vereséggel a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyért küzdő londoniak lépéshátrányba kerültek a Tottenham Hotspurrel szemben, amelytől múlt csütörtökön 3-0-ra kikaptak. A mérkőzés után az Arsenal albán származású, svájci válogatott középpályása, Granit Xhaka a saját csapattársait kritizálta, akik véleménye szerint figyelmen kívül hagyták Mikel Arteta utasításait.
"Nehéz most megtalálni a megfelelő szavakat. Az első perctől az utolsó sípszóig nem érdemeltünk győzelmet, sőt azt sem érdemeltük meg, hogy a pályán lehessünk. Nem tudom megmagyarázni az okát.
Nem követtük a taktikát, nem hallgattunk az edzőre. Katasztrófa volt az egész. Nem érdemeljük meg, hogy jövőre ott legyünk a Bajnokok Ligájában vagy akár csak az Európa-ligában.
Nagyon nehéz ezt elfogadni. Sajnos nem tudom, miért nem azt csináljuk, amit az edző kér tőlünk" – kezdte Xhaka.
"Ha valaki nem áll készen egy ilyen fontos meccsre, akkor inkább maradjon otthon. Nem számít, ki mennyi idős. Ha nem bírod a nyomást, akkor ülj le a kispadra, vagy maradj otthon"
Xhaka elmondta, hogy a meccs után síri csend lett az öltözőben és mindenki nagyon letört most a klubnál, de első sorban a szurkolókat sajnálja, akiknek ismét csalódást okoztak.
"Elnézést kérek a szurkolóktól, nem tudok mást mondani. Teljesen más volt a taktika, nem az, amit több mint 90 percen keresztül csináltunk. Hat éve várunk arra, hogy ott lehessünk a Bajnokok Ligájában. Ehhez minden a kezünkben volt. Erre úgy nézett ki a meccs, mintha mi lennénk a tabella második felében és ők harcolnának a BL-ért. Végig ők irányítottak, így nem érdemeljük meg, hogy a legmagasabb szinten játszhassunk. Úgy tűnik, nem tudunk mit kezdeni a ránk nehezedő nyomással" – mondta az Arsenal korábbi csapatkapitánya, Granit Xhaka.
Az utolsó fordulóban az Arsenal a bennmaradásért küzdő Evertont fogadja, a Tottenham pedig a már kiesett sereghajtó Norwich City vendége lesz.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 37 | 17 | 11 | 9 | 75-62 | 13 | 60 | D GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 37 | 17 | 14 | 6 | 81-60 | 21 | 57 | V GY GY D V |
8. | Manchester United | 37 | 17 | 14 | 6 | 55-58 | -3 | 57 | GY D V V GY |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |