Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójának hétfő esti összecsapásán az első helyen álló AC Milan hazai pályán gólnélküli döntetlent (0-0) játszott a Bologna ellen, így Stefano Pioli csapata fontos pontokat vesztett a bajnoki címért folytatott küzdelemben. 

A találkozó első félidejében hiába adódott mindkét oldalon bőven lehetőség - a Milan 17-szer, míg a Bologna 6-szor próbálkozott kapura lövéssel -,

Mike Maignan és Lukasz Skorupski is kiválóan védett, így nem esett gól. Érdekesség, hogy bár a különleges mezben pályára lépő hazai csapat többször próbálkozott, míg a Bologna birtokolta többet a labdát (49-51 százalék).

A vendégek játékán látszott, hogy a játékosok az edzőjükért, az ismét a leukémiával küzdő Szinisa Mihajlovicsért is harcoltak ezen a meccsen.

Olivier Giroudnak voltak lehetőségei az első félidőben, de ezek kimaradtak Forrás: AFP/Miguel Medina

Stefano Pioli a második félidőben többek között

Ante Rebicet és Zlatan Ibrahimovicot is bevetette, de hiába jöttek továbbra is a jobbnál jobb lehetőségek, a vendég csapat védelme kiválóan állt a lábán.

Tíz perccel a meccs vége előtt Gary Medel és Ibrahimovic fejelt össze, mindkét játékost ápolni kellett, a chilei védő nem is tudta folytatni a játékot.

A játékvezető az ápolások miatt nyolc percet hosszabbított, azonban

98 perc sem volt elég ezen a napon a Milannak, hogy gólt szerezzen, hiába volt 33 próbálkozása (igaz, ebből csak hétszer sikerült kaput is találni).

Bár a döntetlennel is vezeti a bajnokságot a milánói együttes, de nagyon fontos pontokat vesztett a bajnoki címért folytatott csatában. A Milan kilenc meccs óta veretlen, a Bologna viszont öt találkozó óta nyeretlen a Serie A-ban.

1. félidő
41Mitchell Dijks
2. félidő
98Riccardo Orsolini
82Gary Medel
82Mitchell Dijks
75Davide Calabria
71Mattias Svanberg
71Aaron Hickey
70Olivier Giroud
70Ismael Bennacer
60Musa Barrow
46Junior Messias
Összeállítások
AC Milan4-2-3-1
Bologna3-5-2
Football Pálya
16
Mike
Maignan
2
Davide
Calabria
20
Pierre
Kalulu
23
Fikayo
Tomori
19
Theo
Hernandez
8
Sandro
Tonali
4
Ismael
Bennacer
0
Junior
Messias
10
Brahim
Diaz
17
Rafael
Leao
9
Olivier
Giroud
28
Lukasz
Skorupski
5
Adama
Soumaoro
17
Gary
Medel
6
Arthur
Theate
3
Aaron
Hickey
20
Michel
Aebischer
30
Jerdy
Schouten
32
Mattias
Svanberg
35
Mitchell
Dijks
9
Marko
Arnautovic
99
Musa
Barrow

AC Milan

Kezdők
16Mike Maignan
2Davide Calabria
75
20Pierre Kalulu
23Fikayo Tomori
19Theo Hernandez
8Sandro Tonali
4Ismael Bennacer
70
0Junior Messias
46
10Brahim Diaz
17Rafael Leao
9Olivier Giroud
70
24Simon Kjaer
1Ciprian Tatarusanu
83Antonio Mirante
5Fode Ballo-Toure
7Samuel Castillejo
11Zlatan Ibrahimovic
12Ante Rebic
25Alessandro Florenzi
33Rade Krunic
41Tiemoue Bakayoko
46Matteo Gabbia
56Alexis Saelemaekers
79Franck Kessie
Cserék

Bologna

Kezdők
28Lukasz Skorupski
5Adama Soumaoro
17Gary Medel
82
6Arthur Theate
3Aaron Hickey
71
20Michel Aebischer
30Jerdy Schouten
32Mattias Svanberg
71
35Mitchell Dijks
82
41
9Marko Arnautovic
99Musa Barrow
60
8Nicolas Dominguez
22Francesco Bardi
2Luis Binks
4Kevin Bonifazi
7Riccardo Orsolini
98
10Nicola Sansone
0Nicolas Viola
15Ibrahima Mbaye
19Federico Santander
21Roberto Soriano
55Emanuel Vignato
71Denso Kasius
91Diego Falcinelli
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista