Kikapott és nagy bajban a Diósgyőr

Szatmári Csaba góljával szerzett vezetést a Diósgyőr
Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II 33. fordulójának zárómérkőzésén a Diósgyőr 1-0-ra kikapott a Haladás otthonában.

A feljutásért harcoló, harmadik helyezett Diósgyőr a tabellán hatodik helyen álló Haladás otthonába látogatott a 33. fordulóban. Az első félidőben a szombathelyi együttes futballozott jobban, de a szünetig nem esett gól.

Támadóbb szellemben futott ki a pályára a Diósgyőr a második játékrészben, de az 57. percben a Haladás szerzett vezetést.

Holdampf beadása a bevetődő Zsolnai kezében akadt el, így 11-est kapott a hazai csapat, a büntetőt pedig Kiss Bence magabiztosan gólra váltotta.

A DVTK a folytatásban nem tudott kiegyenlíteni, a miskolci csapat Dragan Vukmir vezetőedzővel még nyeretlen, és ezúttal sem került közelebb a feljutás kiharcolásához.

A tabella állása Forrás: nb2.hu