A Bajnokok Ligája címvédője - amelynek Lőw Zsolt személyében magyar másodedzője van - az első mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedett a Stamford Bridge-en, története során pedig mindhárom eddigi olyan egyenes kieséses párharcát elveszítette, amikor az odavágón otthon kikapott. A Chelsea a 2005/2006-os és a 2019/2020-as idény nyolcaddöntőjében a Barcelonával, illetve a Bayern Münchennel, a 2010/2011-es szezon negyeddöntőjében pedig a Manchester Uniteddel szemben búcsúzott így.
Thomas Tuchel dolgát ráadásul nehezítette, hogy a Real Madrid története során csak kettőt bukott el a 36 olyan európai kupapárharcából, amelyen idegenben megnyerte az első mérkőzést, a legrangosabb sorozatban pedig csak egyszer, a 2018/2019-es kiírás nyolcaddöntőjében, amikor az Ajax Amsterdam otthonában aratott 2-1-es sikert egy 4-1-es hazai vereség követte.
A két csapat londoni összecsapásának főszereplője Karim Benzema volt, a 34 éves francia csatár egymást követő második fellépésén ért el mesterhármast,
a BL egyenes kiesés szakaszában erre csak korábbi csapattársa, Cristiano Ronaldo volt képes a 2016/2017-es szezonban.
A bajnokságban mindkét klub magabiztosan nyerte hétvégi meccsét, a Chelsea vendégként 6-0-ra ütötte ki a Southamptont, a Real pedig a Getafét győzte le 2-0-ra.
Carlo Ancelotti nem sokat változtatott a múlt heti kezdőcsapatán: az eltiltott Eder Militaót, Nacho helyettesítette a védelem tengelyében, a támadósorban ezúttal is Vinícius Junior és Federico Valverde kapott lehetőséget Benzema oldalán.
Tuchel a támadósorban a kezdőbe jelölte azt a Timo Wernert, aki a két csapat tavalyi elődöntőjén - amelyen a Chelsea jutott tovább - gólt szerzett, a középpálya egyik legfontosabb láncszemét, Jorginhót viszont a cserepadra ültette. Az Eb-győztes olasz játékos helyét Ruben Loftus-Cheek vette át.
Az eredménykészerben lévő Chelsea próbálta irányítani a játékot a meccs elején, a 8. percben Marcos Alonso beadása után Ferland Mendynek kellett mentenie a középen érkező támadók elől. A 11. percben láthatta az első Real-lehetőséget a Santiago Bernabéu Stadion közönsége, ekkor Benzema tekerte kapu fölé a Vinícius felvágásáért megítélt szabadrúgást.
A 15. percben az első komolyabb helyzetéből megszerezte a vezetést a Chelsea. Werner térddel tette a labdát a 16-oson belülre befutó Mason Mount elé, aki a kapu bal oldalába helyezett.
A címvédő továbbra is irányította a játékot, a Real lényegesen halványabban futballozott, mint a londoni mérkőzésen.
A 23. percben megvillant Benzema is, a francia csatár a 16-os előteréből lőtt, ám labdája megpattant egy védőn és a kapu fölé szállt.
A 34. percben Rüdiger lőtt kapura jó 30 méterről, életerős lökete azonban elszállt a bal felső sarok mellett. A Real többnyire a védekezéssel volt elfoglalva ezekben a percekben, de a madridi publikum értékelte és sokszor tapssal jutalmazta a hazaiak erőfeszítéséit.
A félidő hajrájában újabb helyzet már nem alakult ki, a Chelsea egy gólt ugyan ledolgozott hátrányából, de összesítésben még mindig a Real állt továbbjutásra.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: a Chelsea támadott, a Real védekezett. Az 51. percben megint gólt szerzett a Chelsea, és ledolgozta hátrányát. Mount szöglete után kiválóan emelkedett a magasba Rüdiger és a kapu bal oldalába fejelt.
Ritmust váltott a Real, Benzema került helyzetbe pár perccel később, de közeli lövését blokkolta a londoniak védelme, majd Toni Kroos szabadrúgását védte Edouard Mendy. A túloldalon Kai Havertz lőhetett éles szögből, de csak az oldalhálót találta el. A 61. percben Dani Carvajal a szögletszászlótól húzta vissza labdát Valverdéhez, aki erős lövést küldött a kapu fölé.
A 62. percben újabb gólt szerzett a címvédő, és úgy tűnt, megfordítja a párharcot.
A támadás során azonban a gólt szerző Alonso kezéhez ért a labda, így a videobírós visszajátszás alapján a játékvezető nem adta meg a találatot.
Felélénkült a meccs, Benzema is gólt szerezhetett volna, de a kapufára fejelt a 67. percben.
A 75. percben már érvényes gólt lőtt a Chelsea és megfordította a párharcot.
Werner szépen futott be az üres területre a bal oldalon, két védőt is elfektetett, majd lövése a bal alsó sarokban kötött ki.
A Real csak szenvedett és teljesen padlót fogott, a továbbiakban sem tudta igazán magához ragadni a kezdeményezést.
A 80. percben aztán mégis szépített a Real és hosszabbításra mentette a párharcot.
Luka Modric külsővel gyönyörűen ívelt a csereként beálló Rodrygo elé, aki a védők között kibújva kapásból lőtt a rövid sarokba.
A hajrát és hosszabbítást a Chelsea nyomta meg jobban, a 94. percben Christian Pulisic Carvajal szorításában lőtt a léc fölé. Újabb gól azonban már nem esett, 4-4-es összesített állás után következhetett a kétszer 15 perces ráadás.
A hosszabbítást a Real kezdte jobban.
A 96. percben egy Chelsea-labdavesztést büntetett meg a Real: Vinícius ívelt lágyan a középen kilépő Benzamához, aki okosan fejelt a jobb alsó sarokba, így Ancelotti csapata állt továbbjutásra.
Egyre jobban játszott a Real, egy újabb labdaszerzés után Eduardo Camavinga 21 méterről bombázott kapu fölé.
A hosszabbítás második félidejében a madridiak már leginkább arra vártak, hogy teljenek a percek, tartották a labdát és időnként az időt is húzták, a Chelsea egyre nagyobb bajban volt.
A 114. percben Hakim Ziyech lőtt éles szögből, Courtoisnak kellett szögletre mentenie, majd két perccel később Jorginho lövésébe lépett bele bravúrosan Valverde. A 117. percben Havertz fejelhetett volna gólt, de kísérlete éppenhogy célt tévesztett, majd megint Jorginho találhatott volna be, de 13 méterről mellé bombázott.
A Chelsea mindent megtett az újabb gólért, de a büntetőpárbajt már nem tudta kiharcolni. A Real 3-2-re kikapott, de 5-4-es összesítéssel továbbjutott egy elképesztően izgalmas, fordulatos mérkőzésen.
1. félidő |
---|
37Karim Benzema |
15Timo Werner |
15Mason Mount |
10Reece James |
2. félidő |
---|
118Daniel Carvajal |
115Vinicius Junior |
113Cesar Azpilicueta |
109Kai Havertz |
106Mateo Kovacic |
106Ruben Loftus-Cheek |
102Hakim Ziyech |
100N'Golo Kante |
96Vinicius Junior |
96Karim Benzema |
91Eduardo Camavinga |
88Nacho Fernandez |
83Timo Werner |
80Rodrygo |
80Luka Modric |
78Casemiro |
78Ferland Mendy |
75Timo Werner |
73Toni Kroos |
68Federico Valverde |
62Marcos Alonso |
51Mason Mount |
51Antonio Ruediger |
3Eder Militao |
7Eden Hazard |
1Thibaut Courtois |
2Daniel Carvajal 118 |
6Nacho Fernandez 88 |
4David Alaba |
23Ferland Mendy 78 |
10Luka Modric 80 |
14Casemiro 78 |
8Toni Kroos 73 |
15Federico Valverde 68 |
9Karim Benzema 96 37 |
20Vinicius Junior 115 96 |
22Isco |
5Jesus Vallejo |
35Miguel Gutierrez |
13Andriy Lunin |
40Toni Fuidias |
11Marco Asensio |
12Marcelo |
16Luka Jovic |
17Lucas Vazquez |
18Gareth Bale |
19Daniel Ceballos |
21Rodrygo 80 |
24Mariano Diaz |
25Eduardo Camavinga 91 |
41Rafa Marin |
21Ben Chilwell |
20Callum Hudson-Odoi |
18Ross Barkley |
16Edouard Mendy |
24Reece James 10 |
6Thiago Silva |
2Antonio Ruediger 51 |
3Marcos Alonso 62 |
12Ruben Loftus-Cheek 106 |
7N'Golo Kante 100 |
8Mateo Kovacic 106 |
19Mason Mount 51 15 |
29Kai Havertz 109 |
11Timo Werner 83 75 15 |
9Romelu Lukaku |
1Kepa Arrizabalaga |
13Marcus Bettinelli |
4Andreas Christensen |
5Jorginho |
10Christian Pulisic |
14Trevoh Chalobah |
17Saul Niguez |
22Hakim Ziyech 102 |
28Cesar Azpilicueta 113 |
31Malang Sarr |
68Harvey Vale |
A másik keddi mérkőzésen a Bayern München fogadta az Európa-liga-címvédő Villarrealt, amely az első mérkőzésen óriási meglepetésre 1-0-ra nyert, véget vetve ezzel a bajorok 22 meccses idegenbeli veretlenségi sorozatának a BL-ben.
A Bayern 2015 óta első alkalommal várt hátrányból egy egyenes kieséses visszavágót a Bajnokok Ligájában, és rossz előjelnek tűnt számára, hogy a legutóbbi 13 ilyen párharcából 10-et elbukott összesítésben.
Julian Nagelsmann rendkívül támadó felfogásban küldte pályára csapatát, bár Serge Gnabry ezúttal csak a cserepadon kapott lehetőséget. Robert Lewandowski mögött ott volt Thomas Müller és Jamal Musiala, míg két támadó szellemű szélső, Kingsley Coman és Leroy Sané is bekerült a kezdőbe.
Unai Emery nem változtatott a győztes csapatán, ugyanabban az összeállításban küldte pályára az együttest, mint legutóbb, így helyet kapott a kezdőben a spanyolországi meccs egyetlen gólszerzője, Arnaut Danjuma.
Nagy lendülettel kezdte a meccset a Bayern, hamar beszorította saját kapuja elé a Villarrealt, azonban veszélyes helyzeteket nem tudott kidolgozni a bajor sztárcsapat az első negyedórában.
A spanyol együttes nagyszerűen zárta le a területeket, a németek támadói nem igazán találták a rést a vendégek fegyelmezett védelmén.
A 29. percben Musiala fejelhetett egy beadás után 10 méterről, de nem tudott jól célozni, Geronimo Rulli kapus könnyéden fogta a középre tartó labdát.
A Bayern gyakorlatilag végigtámadta az első félidőt, a Villarreal csak elvétve lépte át a felezővonalat, de őrizte egygólos előnyét a párharcban, a szünetben még mindig Emery csapata állt továbbjutásra.
A Bayern továbbra is nagy lendülettel támadt, és Lewandowski révén megszerezte a vezetést az 52. percben, így ledolgozta hátrányát.
A BL-góllövőlista éllovasa Müllertől kapott jó passzt, beforgatta védőjét és okosan helyezett a bal alsó sarokba.
A lengyel sztár a 13. gólját szerezte a Bajnokok Ligája mostani idényében.
A Bayern lendületben maradt és aktívan támadott, a Villarreal erejéből továbbra is inkább a védekezésre futotta. A 71. percben megfordíthatta volna a párharcot a Bayern, de Müller előrevetődve nagy helyzetben a kapu mellé fejelt.
A 82. percben az első mérkőzés hőse, Danjuma került váratlanul helyzetbe, de lövése elkerülte a jobb alsót.
A 88. percben viszont jött a hidegzuhany a Bayern számára, egy kontra után megindult a vendégcsapat, Gerard Moreno a hosszú oldalon érkező Samuel Chukwuezéhez passzolt, aki a léc alá lőtt.
A nigériai játékos nem a legtisztábban találta el a labdát, de az így is védhetetlen volt Manuel Neuer számára.
A Bayern minden követ megmozgatott az újabb gólért, de nem tudott betalálni. A Villarreal Münchenben 1-1-es döntetlent harcolt ki, így 2-1-es összessítéssel hatalmas meglepetésre továbbjutott a legjobb négy közé, kiejtve a bajor sztárcsapatot.
1. félidő |
---|
33Robert Lewandowski |
2. félidő |
---|
93Daniel Parejo |
91Giovani Lo Celso |
90Thomas Mueller |
88Samuel Chukwueze |
88Gerard Moreno |
87Lucas Hernandez |
84Francis Coquelin |
84Arnaut Danjuma |
82Jamal Musiala |
59Juan Foyth |
52Robert Lewandowski |
52Thomas Mueller |
24Corentin Tolisso |
4Niklas Suele |
20Bouna Sarr |
1Manuel Neuer |
5Benjamin Pavard |
2Dayot Upamecano |
21Lucas Hernandez 87 |
8Leon Goretzka |
6Joshua Kimmich |
10Leroy Sane |
25Thomas Mueller 90 52 |
42Jamal Musiala 82 |
11Kingsley Coman |
9Robert Lewandowski 52 33 |
26Sven Ulreich |
3Omar Richards |
7Serge Gnabry |
13Eric Maxim Choupo-Moting |
14Paul Wanner |
18Marcel Sabitzer |
19Alphonso Davies |
22Marc Roca |
23Tanguy Nianzou |
38Gabriel Vidovic |
40Malik Tillman |
44Josip Stanisic |
7Gerard Moreno 88 |
15Arnaut Danjuma 84 |
13Geronimo Rulli |
8Juan Foyth 59 |
3Raul Albiol |
4Pau Torres |
12Pervis Estupinan |
6Etienne Capoue |
5Daniel Parejo 93 |
19Francis Coquelin 84 |
17Giovani Lo Celso 91 |
18Alberto Moreno |
16Boulaye Dia |
1Sergio Asenjo |
2Mario Gaspar |
9Paco Alcacer |
10Vicente Iborra |
11Samuel Chukwueze 88 |
14Manuel Trigueros |
20Ruben Pena |
21Yeremi Pino |
22Aissa Mandi |
23Moi Gomez |
24Alfonso Pedraza |
25Serge Aurier |