Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában a bajnoki címvédő Internazionale 1-1-es döntetlent játszott a Torino otthonában.

A milánói csapatra papíron könnyű ellenfél várt, mert a 11. helyen álló Torino hat meccs óta nyeretlen volt a Serie A-ban. Az Inter az előző fordulóban a Salernitana ellen aratott 5-0-s sikerével megszakította a négymeccses nyeretlenségi sorozatát, majd hét közben 1-0-ra győzött az Anfielden a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésén. Simone Inzgahi csapata a liverpooli bravúr ellenére kiesett a Bajnokok Ligájából, de úgy tűnt, csapata visszatalált a győztes útra. Ennek fényében meglepetés volt, hogy a Torino a 12. percben egy szöglet után a brazil Bremer góljával megszerezte a vezetést.

  • Bremer a 2019/20-as szezon kezdete óta már 11. gólját lőtte a Serie A-ban, így ebben az időszakban ő a bajnokság leggólerősebb középső védője.
A brazil Bremer a harmadik gólját lőtte a szezonban Forrás: AFP/Marco Bertorello

A folytatásban az Inter próbálkozott, de a Torino többet birtokolta a labdát, és helyzete sem nagyon akadt a milánói csapatnak. A 36. percben a Torino kaphatott volna egy tizenegyest. A korábbi olasz gólkirály Andrea Belottit bokáját Andrea Ranocchia rúgta meg a tizenhatoson belül, de videózás után sem ítéltek büntetőt a teljesen egyértelmű szabálytalanság után.

A második félidőben az Inter már többet birtokolta a labdát és sokkal többet is próbálkozott, de elmaradtak az igazán nagy helyzetek. Simone Inzaghi cserékkel frissítette a csapatát, pályára küldte a német válogatott Robin Gosens, a két chileit, Arturo Vidalt és Alexis Sánchezt és az argentin Joaquin Correát is, de úgy tűnt, velük sem lett élesebb az Inter.

A 93. percben aztán megszületett az Inter egyenlítő gólja.

Vidal felpassza után Edin Dzeko egy leheletfinom mozdulattal tálalt Alexis Sánchez elé, aki kilenc méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, és ezzel pontot mentett az Internek.

Alexis Sánchez az utolsó pillanatban egyenlített Forrás: AFP/Marco Bertorello

A Torino így január közepe óta nem nyert meccset a Serie A-ban, a bajnoki címvédő Inter pedig nagyon fontos pontokat veszített, ugyanis a közvetlen riválisok közül a listavezető Milan és a második Napoli is győzni tudott.

Az AS Roma úgy játszott 1-1-es döntetlent vasárnap az Udinese otthonában, hogy szintén a 93. percben egyenlített.

A hazaiak Nahuel Molina góljával a 15. perctől vezettek, a végjátékban a fővárosiak részéről Lorenzo Pellegrini volt eredményes büntetőből.

Ezzel a döntetlennel tovább tart az AS Roma január 9. óta tartó veretlenségi sorozata a Serie A-ban - akkor házigazdaként maradt alul 4-3-ra a Juventusszal szemben -, ebben az időszakban négy győzelem mellett ez volt a negyedik döntetlenje.

Serie A, 29. forduló:
Torino FC-Internazionale 1-1 (1-0)
Udinese-AS Roma 1-1 (1-0)
Atalanta-Genoa 0-0
Hellas Verona-Napoli 1-2 (0-1)
Fiorentina-Bologna 1-0 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista