Vágólapra másolva!
A portugálok egykori világsztár focistája, Luis Figo egyre nagyobb sikereket ér el a bányavállalatával Afrikában, ahol a focisztár cégének munkásai aranyat, vasat, rezet, és bauxitot bányásznak.

A portugál Luis Figo 2009-ben vonult vissza a profi labdarúgástól. Az egykori szélső azonban nem szakadt el a focitól, mivel az UEFA egyik tanácsadójaként dolgozik. Emellett Figo egy bányászvállalatot is üzelmeltett Afrikában, amely egyre nagyobb bevételre tesz szert - derült ki az AS oldaláról.

Luis Figo óriási sztár volt a pályán Forrás: Imaginechina via AFP/Weng lei - Imaginechina/Weng Lei

A Damash Mineralst még 2010-ben alapította az Aranylabdát nyert focista, és a cég főleg Szenegálban, Guineában, és Burkina Fasóban terjeszkedik.

Ezeken a területeken főleg vasat bányásznak. Maliban és Mauritániában főleg arany, foszfát, réz, és bauxit után kutatnak.

2018-ban már több mint 600 ezer euró tiszta nyereséget könyvelhetett el a portugál focista cége. Figo 37 évesen hagyta abba a labdarúgást, és többek között a Real Madridban, a Barcelonában, és az Interben ért el nagy sikereket.