Vágólapra másolva!
Henrih Mhitarjan bejelentette, hogy nem szerepel többet az örmény labdarúgó-válogatottban.

A klubszinten Olaszországban, az AS Románál légióskodó 33 éves támadó középpályás az Instagram-oldalán tudatta döntését.

"Megtiszteltetés volt az elmúlt tizenöt évben hazám színeiben játszani, és még nagyobb megtiszteltetés volt a nemzeti együttes kapitányának lenni az elmúlt hat évben" - írta Mhitarjan. "Kilencvenöt fellépés után döntöttem úgy, hogy befejezem válogatott pályafutásomat."

Hozzáfűzte, hogy a novemberi, Németország elleni meccs után jutott a végső elhatározásra.

"Úgy gondolom, hogy eljött az idő. Mindent beleadtam válogatottként, a következő években pedig teljes mértékben a klubkarrieremre fogok koncentrálni" - tette hozzá.

Mhitarjan a válogatott mérkőzésein 32 gólt szerzett és 25 gólpasszt adott. 2013-ban, a Sahtar Donyecktől igazolt a Borussia Dortmundhoz, 2016 és 2018 között a Manchester Unitedben futballozott, majd két évig az Arsenal alkalmazásában állt. A londoniak 2019-ben kölcsönadták az AS Romának, amely 2020 nyarán szerződtette.