Vágólapra másolva!
Beszólt Oliver Kahnnak, köpést provokált ki Lipcsei Pétertől, a Xavitól kapott Barcelona-mezét pedig ellopták. Torghelle Sándor egy ház árát fizette ki büntetésekre, ám az öntörvényű csatár a németek, a brazilok és az argentinok ellen is gólt szerzett a válogatottban.

A Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában többek között elárulta, mit érez a fehérvári bukás után és miért örül annak, hogy Air Sanyi lehetett, hiába voltak, akik kiröhögték emiatt.

"Állítólag az egész pályafutásomat annak a két gólnak köszönhetem, amiket azon a mérkőzésen lőttem, de húsz évig nem lehet megélni egy meccsből.

Az viszont igaz, hogy huszonegy évesen az a két gól átírta az addigi életemet. Rengeteg ajtó kinyílt előttem, a kispesti és MTK-s múltam nem lett volna elég, hogy a Premier League-be szerződjek. Szedett-vedett csapattal utaztunk Kaiserslauternbe, fiatalok voltunk, nem volt veszítenivalónk, mentünk előre. Bejött, nekem meg főleg" – árulta el Torghelle arra a kérdésre, mi lett volna, ha nincs az a németek elleni 2-0-s győzelem 2004. június 6-án.

Na de mit mondott a gólja után Oliver Kahnnak?

- árulta el a korábbi támadó, aki elárulta, hogy az üknagyapja olasz volt, Milánóban élt, aztán amikor Magyarországra jött, megismerte az üknagyanyját, és vele maradt. Az eredeti családneve Torcelle volt, de itthon valamiért át lett írva Torghellének.

Philipp Lahm és Torghelle Sándor harca a Németország-Magyarország barátságos meccsen, 2004-ben. Torghelle két góljával nyert a magyar csapat a németek otthonában Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Uli Deck

Torghelle akkor sem hazudtolta meg önmagát, amikor azt kérdezték tőle, hogy mennyire kötődik az olaszokhoz.

"Egyszer rendeltem egy pizzát..." - mondta viccsesen.

Na de milyen a kapcsolata Lipcsei Péterrel? "Semmilyen. De hozzáteszem,

de még egyszer mondom, nekem se tetszett volna. Én akkor így oldottam meg a dolgokat, meg is bűnhődtem érte. A klubtól pénzbüntetést kaptam,

a fradisták pedig megtaláltak. Valaki a számomat is megszerezte, hívogattak, egyszer az éjszakában is számonkértek. A buli nekem ott azonnal véget ért, nem volt kellemes érzés" - mondta Torghelle a köpéssel végződő balhéról.

Amikor a Panathinaikoszban játszottam, óriási hülyeséget csináltam, kérdőre vontam az edzőt, hogy miért kellett lecserélni. A Bajnokok Ligájában a Barcelona ellen játszottunk, 0-0 lett a vége. A sajtótájékoztatón megkérdezték Alberto Malesanit, mivel volt elégedett és mivel nem. Azt mondta, pozitívum az eredmény, negatívum Torghelle Sándor reakciója. Utána alig kaptam lehetőséget. Ha hibáztam is, legalább magamat adtam, és enélkül nem maradtam volna fenn olyan sokáig" - tette hozzá.

"Tudom, hogy sokak fejében ügyetlen csatár voltam, aki csak rúg, csíp, harap, de ezt a képet vitatnám. Sosem voltam kiemelt tehetség, nem cseleztem végig a pályát, de ügyetlen sem voltam, az biztos.

Aki ezt állítja, az csak azt akarta meglátni, ha rosszul passzoltam vagy elpattant tőlem a labda, de azért voltak olyan jelenetek is, amelyek mást mutattak. A fejjátékom mondjuk nem volt rossz. Az Air Sanyit van, aki dicséretnek szánta, mások kiröhögtek miatta. Akárhogy is, de rajtam ragadt, és ez is azt mutatja, hogy valamilyen érzelmet kiváltottam az emberekből" - árulta el a korábbi focista.

"Nem tudom, hogy a negyvenkét válogatottságom mennyire reális, inkább azt nézem, hogy a gyerekkori betonfocitól eljutottam addig, hogy

mindenkinek mond valamit a nevem, aki a magyar futballt követi. Én biztos nem vagyok elégedetlen azzal, amit a Jóistentől kaptam" - tette hozzá.

Torghelle a Premier League-ben is bizonyíthatott Forrás: Getty Images/2004 Getty Images/Ross Kinnaird

Torghelle arról is beszélt, hogy a Premier League-ben mindössze tizenkét találkozón jutott szóhoz a Crystal Palace-ban?

"Amikor 2004-ben odaigazoltam, 4-4-2-ben játszottunk, és én voltam az egyik csatár. Nem kezdtük jól a szezont,

és miért nem én. Johnsonon kívül még hatan voltunk csatárok a keretben, a kispadra sem volt könnyű odaférni, néha sikerült, máskor nem. Fiatal voltam és türelmetlen, utólag azt mondom, nem kellett volna egy év után ugrálnom. De akkor meg nem játszhattam volna a BL-ben a Panathinaikosszal... Mégiscsak jó volt ez így."

Torghelle szerzett gólt a válogatottban Brazília és Argentína ellen is, úgy néz ki, a nagy csapatokra specializálódott.

"Nem tudatosan, de mindig a legjobbak ellen akartam a leginkább bizonyítani. A korszak legnagyobb sztárjai ellen mind játszottam: Messi, Ronaldo, Ibrahimovic, Ronaldinho... Utóbbi meg is lepett. Ránézésre nem volt egy terminátor, és amikor az egyik lába a labdán volt, a másikon támaszkodott,

gondoltam, kibillentem az egyensúlyából. Lepattantam róla, mintha falnak futottam volna, pedig nem voltam olyan srác, aki minden párharcot elveszített"

- mondta Torghelle, aki azt is elárulta, milyen világsztároktól van meze.

"Csak néhány darab, például Patrick Kluiverté, aki a Newcastle-ben játszott, amikor találkoztunk.

Torghelle Sándorék nem voltak eredményesek Fehérváron Forrás: molfehervarfc.hu

Az egykori támadó belekóstolt az edzői szerepbe, nemrég még Szabics Imre stábjában dolgozott Fehérváron, de az nem volt sikertörténet. Felmerült a kérdés, mit hozhat a jövő.

"Az a kérdés, leszek-e eredményes edző, mert játékosként is mindig az eredmény érdekelt.

Megkönnyebbültem, amikor elküldtek minket Fehérvárról, mert olyan sok volt a probléma, hogy az elmúlt időszak nagyon negatív tapasztalat volt. Szeretnék a futballban maradni, de ezután százszor meggondolom, mit vállalok el."