Vágólapra másolva!
A labdarúgó Merkantil Bank Liga 28. fordulójának záró mérkőzésén az utolsó helyen álló Budafoki MTE 3-2-re győzött a Szombathelyi Haladás vendégeként.

A találkozót mindkét csapat rossz formában várta. A Haladás hat meccs óta nyeretlen volt az NB II-ben, míg az utolsó Budafok a legutóbbi három meccsét elveszítette a bajnokságban. A Budafok kezdte a meccset, amely a 17. percben gyönyörű góllal szerzett vezetést. Egy szép lefordulás után Szabó Levente éles szögből lőtt a korábbi válogatott Rózsa Dániel szemei közé. Sokat azonban nem kellett várni a szombathelyi egyenlítő gólra. Kiss Bence 15 méteres lövése kicsúszott Oroszi István kezéből, a kipattanóra érkező Lencse László pedig négy méterről értékesítette a kipattanót.

A Haladás hét meccs óta nyeretlen az NB II-ben Forrás: Szombathelyi Haladás/Facebook

Az 57. percben ismét a Budafok került előnybe, amikor Zuigéber Ákos 20 méterről kilőtte a bal a alsó sarkot. Azonban negyedórával később ismét egyenlített a Haladás. Kállai Kevin oldali beadását Tóth Milán fejelte kapura hét méterről, Oroszi ugyan védeni tudott, de már a gólvonalon túlról ütötte ki a labdát.

Úgy tűnt, marad a pontosztozkodás, azonban a 84. percben Zuigéber jobb oldali beadására Vaszicsku Gergő érkezett, aki két méterről a léc alá fejelt, ezzel a Budafok megnyerte a mérkőzést.

A Haladás ezzel már hét mérkőzés óta nyeretlen az NB II-ben, míg a forduló előtt utolsó helyen álló Budafok feljött a 19. helyre a tabellán.

Merkantil Bank Liga, 28. forduló:
Szombathelyi Haladás-Budafok MTE 2-3 (1-1)

A Merkantil Bank Liga tabellája Forrás: nb2.hu