Vágólapra másolva!
Elképesztő fölényben játszott a Manchester United a Watford ellen, de képtelen volt gólt szerezni, így 0-0 lett a végeredémny az Old Traffordon. Örömteli hír, hogy a Brentford csapatában pályára lépett a nyári Európa-bajnokságon összesett dán focista, Christian Eriksen.

A Manchester United a hétközi, Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-meccs (1-1) után a bajnokságban a Watford csapatát fogadta. A védelemből ezúttal kimaradt a csapatkapitány Harry Maguire és Jadon Sancho is a kispadon kezdett.

Az 5. percben Cristiano Ronaldo került rögtön helyzetbe, Wan-Bissaka beadása után vette le a labdát, majd fordulásból lőtt, de a kapufát találta el.

A 12. percben Bruno Fernandes került ziccerbe, de Ben foster óriási bravúrral védeni tudott, majd a 15. percben Ronaldo talált a kapuba Telles beadása után, de a portugál lesről indult, így nem adták meg a gólt. Öt perccel később Pogba beadása után Fernandes lőtt a kapu torkából mellé, miután nem tudta jól eltalálni a labdát.

Az első félidőben szinte végig egykapuzott a United, szinte csoda volt, hogy a Watford nem került hátrányba.

A második félidőben Cristiano Ronaldo reklamált tizenegyest, majd egy remek Pogba-sarkazás után Elanga került zicceerbe, de nem találta el a kaput.

A 61. percben Ronaldo került óriási helyzetbe Fernandes bepassza után, de blokkolták a lövését.

A hajrára beállt Sancho és Marcus Rashford is Elnaga, Ronaldo és Fernandes mellé, de a kapu előtt rendre hibáztak a hazai támadók.

A nap jó híre, hogy visszatérhetett a pályára a nyári Európa-bajnokságon bekövetkezett szívleállása után Christian Eriksen, aki télen lett a Brentford játékosa. Christian Eriksen az 52. percben állt be, a PL-ben 766 nap után pályára lépő középpályást a játékostársak és a közönség is tapsviharral köszöntötte, a három pont ugyanakkor a vendég Newcastle Unitedé lett.

A Brighton-Aston Villa találkozó félórás csúszással kezdődött, mert a birminghamiek a nagy forgalom miatt alig 30 perccel a mérkőzés eredeti kezdési időpontja előtt érkeztek meg. A meccset végül a vendégek nyerték 2-0-ra.

Premier League, 27. forduló:
Manchester United-Watford 0-0
Brentford-Newcastle United 0-2 (0-2)
Crystal Palace-Burnley 1-1 (1-0)
Brighton-Aston Villa 0-2 (0-1)
Leeds United-Tottenham Hotspur 0-4 (0-3)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista