Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd idegenben 2-1-re legyőzte a másodosztályú Kecskemét csapatát a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, amivel bejutott a legjobb nyolc közé.

A kispestiek az első félidőben nem tudtak mit kezdeni a kecskemétiekkel, sőt a sárga lapokkal tarkított játékrész közepén Tujvelnek kellett először védenie. Szuhodovszki a kapu közvetlen közelében kapta meg a labdát Lukácstól, de nem tudta gólra váltani az ígéretes lehetőséget.

Kecskeméten lépett pályára a Honvéd szerda este Forrás: Reti Attila, Kecskeméti TE, Facebook

A Széktói Stadionban helyet foglaló kb. 2800 néző nagyon boldogan figyelhette azt is, ahogyan csapatuk az 51. percben Belényesi góljával megszerzi a vezetést. A futballista a tizenhatoson kívülről bombázott a kapu bal alsó sarkába.

Az 58. percben kettőt cserélt a Honvéd, majd a bő utolsó fél órára pályára lépő Nagy Dominik alig két perccel beszállása után remek gólpasszt osztott ki Lukicsnak, aki előrevetődve fejelte be az egyenlítő találatot.

A 77. percben megint ez a két futballista játszotta a főszerepet, Nagy Dominik harcolt ki büntetőt azzal, hogy a hazaiak kapusa, Kersák szabálytalankodott vele szemben. A tizenegyest Lukics értékesítette, amivel a Honvéd megfordította a meccset.

Eredmények:
nyolcaddöntő:
Kecskeméti TE Hufbau (NB II)-Budapest Honvéd 1-2 (0-0)
korábban:
Aqvital FC Csákvár (NB II)-Paksi FC 0-2 (0-1)
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Gyirmót FC Győr 3-1 (0-0)
később:
Vasas FC (NB II)-Ferencvárosi TC 20.00
korábban:
FC Nagykanizsa (NB III)-ETO FC Győr (NB II) 2-3 (1-1)
kedden játszották:
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) - MOL Fehérvár FC 0-3 (0-2)
Újpest FC-Kisvárda Master Good 2-1 (0-0)
szombaton játszották:
Ceglédi VSE (NB III)-Kolorcity Kazincbarcika SC (NB III) 0-1 (0-0)