Vágólapra másolva!
Grosics Gyulára, az 1954-ben világbajnoki ezüstérmes kapusra emlékezett pénteken az Aranycsapat Testület a labdarúgó születésének 96. évfordulója alkalmából.

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke a játékos sírjánál, a Szent István Bazilikában elmondott beszédében azt emelte ki, hogy a Nemzet Sportolói közé is beválasztott Grosics Gyula számára a hazaszeretet olyan erőforrás volt, amely kiemelkedő sportteljesítményekre ösztönözte.

Hozzátette: az Aranycsapat kapusának életműve a sporttörténelem legfényesebb lapjaira került, ezért is fontos, hogy az emléke ne halványuljon el.

Lomnici Zoltán kitért arra is, hogy Grosics 86 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott mezét. Jelentős szerepe volt abban, hogy azokon a mérkőzéseken, amelyeken ő védett, a magyar válogatott 59 győzelmet aratott, és csupán 13-szor szenvedett vereséget.

Grosics Gyula 86 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke emlékeztetett arra, hogy a kiváló kapus a küzdelmes sportkarriert nem a hírnévért és a pénzért vállalta, és csak egy véletlen folytán derült ki, hogy erre a feladatra született, amelyet örömmel vállalt.

Beszélt arról is, hogy Grosics már olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes volt, amikor 1954-ben minden alap nélkül, kémkedés és hazaárulás vádjával őrizetbe vették és meghurcolták. Ennek ellenére az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után mégsem maradt külföldön, mert minden ehhez az országhoz kötötte.

Grosics Gyula megemlékezés Forrás: MTI/Mohai Balázs

mondta.
Hozzátette: Puskás Ferenc halála után Grosics Buzánszky Jenővel összefogva sokat tett az Aranycsapat hagyományainak ápolásáért és egyetértett csapattársa azon javaslatával, amely végül az Aranycsapat Testület létrehozásához vezetett.

Grosics Edina, a kapus lánya elmondta, hogy édesapja nagyon eleven, energikus kisgyerek volt, akiben hamar kialakult a futball iránti szeret. Hangsúlyozta: édesapját mindig a hit, valamint az emberek, a haza és a család iránti szeretet vezérelte, ezért a személye követendő példaként szolgál a mai fiatalság számára.