Vágólapra másolva!
Szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Liverpool 2-0-ra nyert az Inter otthonában, míg a Bayern München meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott Salzburgban.

A Liverpool számára nem volt ismeretlen a szerdai találkozó helyszíne, ugyanis egymást követő második nemzetközi találkozóját vívta a San Siróban, ám különböző ellenféllel szemben: a csoportkört decemberben az AC Milan 2-1-es legyőzésével zárta, ezúttal pedig Milánó kék-fekete együttese volt a vendéglátó.

A Liverpool hibátlan teljesítménnyel abszolválta a csoportkört, és kiváló formában várhatta a párharcot, ugyanis kilenc tétmérkőzés óta nem talált legyőzőre, legutóbbi hat találkozóját pedig megnyerte. Ezzel szemben az Inter a hétvégén 1-1-es döntetlennel hangolt a mérkőzésre, ám a Napoli elleni rendkívül fontos pontszerzéssel megőrizte előnyét a nápolyiakkal szemben, így továbbra is vezeti a Serie A-t. Az olasz együttes tíz év után érdekelt ismét a legrangosabb európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszában, ám mellette szólhat kiváló mérlege szigetországi riválisai ellen (11 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség). Ezenkívül

a hazaiak Edin Dzekóban is bízhattak, a bosnyák csatár ugyanis remek formában van: a legutóbbi négy mérkőzésén háromszor lőtt gólt. A BL idei kiírásában háromszor volt eredményes, a bajnokságban pedig már tíz találatnál jár.

Edin Dzeko 35 évesen is az Inter húzóembere Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A két együttes legutóbb a 2007-08-as kiírásban találkozott egymással, akkor a Liverpool kettős győzelemmel, 3-0-s különbséggel jutott tovább a BL-nyolcaddöntőből.

Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője sérülés miatt nem számíthatott Joaquín Correa, Robin Gosens és Matías Vecino játékára, valamint Nicolo Barella eltiltás miatt a párharc mindkét találkozóját kénytelen kihagyni. A milánóiak a Handanovic – Skriniar, De Vrij, Bastoni – Dumfries, Vidal, Brozovic, Calhanoglu, Perisic – Dzeko, Martínez összeállításban kezdtek.

A túloldalon Jürgen Klopp négy helyen változtatott a hétvégi bajnokin kezdő csapathoz képest. Kikerült a térdét fájlaló csapatkapitány, Jordan Henderson, valamint Joel Matip, Naby Keita és Roberto Firmino is, ugyanakkor

bekerült többek között a súlyos sérülésből felépülő és nem rég góllal visszatérő Harvey Elliott, aki 18 évesen és 318 naposan a legfiatalabb Liverpool-kezdőjátékos a BL-történetében,

amennyiben a selejtezőket nem vesszük alapul. Így a Liverpool az Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Thiago Alcántara, Fabinho, Elliott – Szalah, Diogo Jota, Mané tizeneggyel kezdett.

Az első percek a tapogatózás jegyében, helyzet nélkül teltek el, mivel egymás hibáira vártak a csapatok. Aztán az első negyedóra után megélénkült a mérkőzés, könnyedén gólt szerezhetett volna mindkét együttes. Előbb Robertson szabadrúgását Mané fejelte nem sokkal a léc fölé, majd a túloldalon egy remek támadás után Calhanoglu rúgott kapufát.

A folytatás kevés helyzetet hozott, de kaput eltalált lövés egyik oldalon sem volt, így gól nélküli döntetlennel voltak szünetre a felek.

Szép játék helyett óriási küzdelem dominált a pályán Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Aztán a fordulás után az első félidőhöz képest jóval bátrabb, kezdeményezőbb futballal rukkolt elő az Inter, de sokáig komolyabb helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem. Majd az 58. percben Dzeko lőtt gólt, de rövid videobírózás után a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot.

Az, hogy Klopp mennyire elégedetlen volt a csapatával, abból is kiderült, hogy hámat is cserélt: Mané, Fabinho, Elliott triót a Naby Keita, Luis Díaz és Jordan Henderson hármas váltotta.

A kolumbiai támadó, Diaz kis híján góllal mutatkozott be liverpooli színekben a Bajnokok Ligájában, de a holland De Vrij hatalmasat mentett bevetődve, így a bal alsó mellé pattant a labda. A 72. percben Dumfries

A 75. percben aztán megtört a jég: a mérkőzés első kaput találó lövéséből megszerezte a vezetést a Liverpool. Szalah szögletét Roberto Firmino tökéletes ütemben fejelte a kapu jobb alsó sarkába.

A Liverpool két kaput eltalált lövésből két gólt szerzett és nyert Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A hajrában Klopp csapata megduplázta előnyét Mohamed Szalah révén, és végül magabiztos előnyt csikart ki a visszavágóra.

2. félidő
91Alessandro Bastoni
87Denzel Dumfries
87Arturo Vidal
87Stefan de Vrij
86Thiago Alcantara
83Mohamed Salah
83Virgil van Dijk
75Andrew Robertson
75Roberto Firmino
70Lautaro Martinez
59Sadio Mane
59Fabinho
59Harvey Elliott
46Diogo Jota
Összeállítások
Internazionale3-5-2
Liverpool4-3-3
Football Pálya
23
Nicolo
Barella
18
Robin
Gosens
19
Joaquin
Correa
1
Samir
Handanovic
37
Milan
Skriniar
6
Stefan
de Vrij
95
Alessandro
Bastoni
2
Denzel
Dumfries
22
Arturo
Vidal
77
Marcelo
Brozovic
20
Hakan
Calhanoglu
1
Alisson
Becker
66
Trent
Alexander-Arnold
5
Ibrahima
Konate
4
Virgil
van Dijk
26
Andrew
Robertson
67
Harvey
Elliott
3
6
Thiago
Alcantara
11
Mohamed
Salah
20
Diogo
Jota
10
Sadio
Mane

Internazionale

Kezdők
23Nicolo Barella
18Robin Gosens
19Joaquin Correa
1Samir Handanovic
37Milan Skriniar
6Stefan de Vrij
87
95Alessandro Bastoni
91
2Denzel Dumfries
87
22Arturo Vidal
87
77Marcelo Brozovic
20Hakan Calhanoglu
14Ivan Perisic
9Edin Dzeko
10Lautaro Martinez
70
21Alex Cordaz
97Ionut Andrei Radu
5Roberto Gagliardini
7Alexis Sanchez
13Andrea Ranocchia
32Federico Dimarco
33Danilo D'Ambrosio
36Matteo Darmian
38Mattia Sangalli
47Franco Carboni
88Felipe Caicedo
Cserék

Liverpool

Kezdők
1Alisson Becker
66Trent Alexander-Arnold
5Ibrahima Konate
4Virgil van Dijk
83
26Andrew Robertson
75
67Harvey Elliott
59
3Fabinho
59
6Thiago Alcantara
86
11Mohamed Salah
83
20Diogo Jota
46
10Sadio Mane
59
62Caoimhin Kelleher
7James Milner
8Naby Keita
9Roberto Firmino
75
12Joseph Gomez
14Jordan Henderson
15Alex Oxlade-Chamberlain
18Takumi Minamino
21Konstantinos Tsimikas
23Luis Diaz
27Divock Origi
32Joel Matip
Cserék

A játéknap másik meccsén a Bayern München Salzburgban kezdte meg az egyenes kieséses szakaszt. A bajorok magabiztosan vezetik a Bundesligát, még úgy is, hogy a hétvégén meglepetésre 4-2-es vereséget szenvedtek Bochumban.

A BL-rutin mindenképp a Bayern mellett szólt, hiszen legutóbbi tíz európai kupapárharcából mindössze egyet veszített el, ráadásul az elmúlt 21 idegenbeli nemzetközi összecsapásán nem talált legyőzőre. Ezzel szemben az osztrák együttes az első fellépésére készült a sorozat kieséses szakaszában.

Osztrák együttesekkel szemben hibátlan a Bayern München mérlege Forrás: AFP/Kerstin Joensson

A két együttes legutóbb 2020 novemberében találkozott egymással, akkor a Bayern München könnyedén verte oda-vissza a Red Bull Salzburgot (idegenben 6-2-re, vendéglátóként 3-1-re).

Julian Naglesmann sérülés miatt nem számíthatott Manuel Neuer, Jamal Musiala, Leon Goretzka és Alphonso Davies játékára sem, ettől függetlenül bombaerős kezdőt küldött pályára.

A megilletődöttség nyoma sem látszott a Salzburgon, amely igencsak intenzíven kezdte a meccset. Aztán a 12. percben kényszerűségből kellett cserélnie Matthias Jaisle vezetőedzőnek: a megsérült Okafor helyett Chukwubuike Junior Adamu állt be.

A nigériai származású osztrák válogatott csatár fantasztikusan szállt be a meccsbe, ugyanis alig tíz perccel a pályára lépését követően megszerezte a vezetést a Salzburgnak.

Gnabry labdavesztése után villámgyors ellentámadást vitt végig a hazai csapat, az akció végén pedig Adamu bombázott a bal felső sarokba.

Adamu beállt, majd gólt lőtt a Bayernnek Forrás: AFP/Kerstin Joensson

A bekapott gól kissé megzavarta a német rekordbajnokot, ugyanis kis híján jött a második salzburgi találat: Aaronson cselezte át magát három védőn, majd a lövését Ulreich bravúrral védte.

Az első félóra végén akár egyenlíthetett volna a Bayern, Sané viszont ígéretes helyzetben hibázott. Ezt követően a Nagelsmann csapata kezdett magára találni, de a Salzburgnak így is akadt veszélyes lehetősége kontratából.

Hiába játszott fölényben a Bayern, kilenc próbálkozásából csupán három talált kaput, míg az osztrákok ugyanennyiszer találták el a kaput hat kísérletből, ráadásul egy be is ment.

A bátran futballozó Salzburg meglepte a Bayern Münchent Forrás: AFP/Kerstin Joensson

A második félidőre sokkal nagyobb erőket mozgosított a Bayern, közel 80 százalékban birtokolták a labdát és sorra alakították ki a helyzeteket, de a befejezések rendre pontatlanok voltak. A 64. percben előbb Sané kellemetlenül pattogó labdáját fogta magabiztosan Philipp Köhn, majd Coman lövését tolta ki szögletre.

Egyre inkább érett az egyenlítés, de a 80. percben majdnem a Salzburg szerzett újabb gólt, Adeyemi ziccerét lábbal védte Ulreich, de a labda Adamu elé került, akinek a lövését Pavard óriási bravúrral mentette becsúszva a gólvonal elől.

Aztán a 90. percben kiszenvedte az egyenlítést a Bayern, Pavard ívelését Müller csúsztatta tovább, a hosszún érkező Coman pedig közelről a rövid sarokba lőtt.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Internazionale (olasz)-FC Liverpool (angol) 3-1 (0-0)
gól: Firmino (75.), Szalah (83.)

Red Bull Salzburg(osztrák)-Bayern München (német) 2-1 (1-0)
gól: Adamu (21.), Coman (90.)

A visszavágókat március 8-án rendezik fordított pályaválasztással.

1. félidő
21Chukwubuike Adamu
21Brenden Aaronson
12Noah Okafor
2. félidő
92Marcel Sabitzer
90Kingsley Coman
90Thomas Mueller
87Karim Adeyemi
86Philipp Koehn
83Kingsley Coman
80Nicolas Seiwald
80Corentin Tolisso
77Serge Gnabry
Összeállítások
Salzburg4-3-1-2
Bayern München3-2-4-1
Football Pálya
95
3
Bryan
Okoh
20
Sekou
Koita
18
Philipp
Koehn
43
Rasmus
Kristensen
22
Oumar
Solet
39
Maximilian
Woeber
17
Andreas
Ulmer
7
Nicolas
Capaldo
19
Mohamed
Camara
13
Nicolas
Seiwald

Salzburg

Kezdők
95Bernardo
3Bryan Okoh
20Sekou Koita
18Philipp Koehn
86
43Rasmus Kristensen
22Oumar Solet
39Maximilian Woeber
17Andreas Ulmer
7Nicolas Capaldo
19Mohamed Camara
13Nicolas Seiwald
80
11Brenden Aaronson
21
77Noah Okafor
12
27Karim Adeyemi
87
30Benjamin Sesko
1Nico Mantl
33Alexander Walke
2Ignace Van Der Brempt
4Kamil Piatkowski
9Chukwubuike Adamu
21
10Antoine Bernede
14Maurits Kjaergaard
16Zlatko Junuzovic
21Luka Sucic
37Daouda Guindo
44Samson Tijani
23Roko Simic
Cserék

Bayern München

Kezdők
1Manuel Neuer
8Leon Goretzka
42Jamal Musiala
26Sven Ulreich
5Benjamin Pavard
4Niklas Suele
21Lucas Hernandez
6Joshua Kimmich
24Corentin Tolisso
80
7Serge Gnabry
77
25Thomas Mueller
90
10Leroy Sane
11Kingsley Coman
90
83
9Robert Lewandowski
19Alphonso Davies
36Christian Fruechtl
2Dayot Upamecano
3Omar Richards
13Eric Maxim Choupo-Moting
14Paul Wanner
18Marcel Sabitzer
92
20Bouna Sarr
22Marc Roca
23Tanguy Nianzou
40Malik Tillman
44Josip Stanisic
38Gabriel Vidovic
Cserék