Vágólapra másolva!
A Manchester United francia támadója, Anthony Martial kölcsönben a spanyol élvonalbeli Sevillánál folytatja pályafutását. Sajtóhírek szerint a két klub már mindenben megállapodott egymással.

Több forrás, köztük az átigazolási ügyekben mindig jól értesült olasz sportújságíró, Fabrizio Romano is úgy tudja, hogy az üzlet létrejött a felek között, így már csak az orvosi vizsgálat és a hivatalos bejelentés van hátra.

A hírek szerint a megállapodás nem tartalmaz opciós vételi jogot, a sevillai csapat körülbelül 6 millió eurót fizet a Unitednek a kölcsönben érkező 26 éves csatárért.

A Manchester United 2015-ben 36 millió fontért szerződtette Martialt a Lyontól. Megváltóként érkezett, pályafutása pedig jól is indult az angol együttesnél, az első idényében még 31 alkalommal számítottak rá, idővel viszont kiszorult a kezdőből, amit nem viselt jól. Az előző szezonban csupán 22 mérkőzésen lépett pályára, rendre csereként. Emellett a United új edzőjének, Ralph Rangnicknak az edzésmódszerei sem igazán tetszettek a francia támadónak, aki így a távozás mellett döntött.

Távozik a Manchester Unitedtől Anthony Martial Forrás: AFP/Oli Scarff

Minden sorozatot figyelembe véve Martial 269 alkalommal lépett pályára a United színeiben, és 79-szer volt eredményes.