Vágólapra másolva!
A Premier League-ben szereplő Everton hivatalos oldalán tudatta, hogy már nem Rafa Benítez a csapat menedzsere.

A spanyol vezetőedző 2021 júniusában lett a liverpooli csapat menedzsere, de a rossz eredmények után január 16-án mennie kellett.

Rafa Beniteznek mennie kellett Forrás: DPPI/Craig Doyle

Benítez 22 meccsen irányíthatta az Evertont, ezeken hét győzelmet tudott felmutatni. A bajnokságban legutóbb december 6-án tudott nyerni a csapata, amely jelenleg 16. helyen áll a bajnokságban.

A 61 éves szakember ezt megelőzően Kínában dogozott, előtte a Newcastle, a Real Madrid, a Napoli, a Chelsea, az Inter és a Liverpool szakvezetője volt. Ezt megelőzően a Valencia csapatával ért el sikereket.