Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle Unitedet már sok játékossal összeboronálták a téli átigazolási időszakban, sajtóhírek szerint a szaúdi tulajdonba került klub most Mario Balotelli iránt érdeklődik.

A dúsgazdag Newcastle United eddig meglehetősen aktívnak bizonyult a téli átigazolási időszakban, ugyanis Kieran Trippiert és Chris Woodot is szerződtette már, de további erősítések szükségesek a kiesés elkerülése érdekében. Az AS információi szerint a szarkák érdeklődnek Mario Balotelli iránt.
A Manchester City és a Liverpool korábbi támadója jelenleg Törökországban, az Adana Demirspor csapatában játszik, a klub elnöke pedig azt állította, hogy a 31 éves játékost a Newcastle United is szívesen látná soraiban, ám mindeddig nem tették lépést az ügyben.

"Egy arab csapat tegnap ajánlatot tett Balotelliért, de visszautasítottuk, mert nem áll szándékunkban megválni tőle.

– közölte a török klub elnöke, Murat Sancak.

Mario Balotelli felkeltette a Newcastle United figyelmét Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Omer Evren Atalay

Az Inter és az AC Milan korábbi játékosa tavaly nyáron igazolt Törökországba, ahol újra magára talált. Balotelli ebben a szezonban eddig 18 meccsen hét gólt szerzett és két gólpasszt osztott ki. Az Adana Demirspor jelenleg az ötödik helyen áll a török bajnokságban.