Vágólapra másolva!
A Premier League-ben szereplő Leeds United argentin vezetőedzője, Marcelo Bielsa egyre nagyobb nyomás alatt van, a sorozatos rossz eredmények miatt akár már januárban távozhat a csapattól.

A Leeds ebben az idényben pocsék formában van, utóbbi három bajnokiját egyaránt elveszítette, ráadásul ezeken 14 gólt kapott, a Manchester City 7-0-ra ütötte ki december közepén. A csapat jelenleg a 16. helyen áll a tabellán, öt pont választja el a kieső pozícióban található Burnleytől.

A Football Insider értesülései szerint a következő szezonban már nem Marcelo Bielsa lesz a Leeds vezetőedzője, és a klub vezetősége egyre inkább úgy gondolja, hogy ez lesz az argentin tréner utolsó idénye a csapatnál.

Ha az eredmények nem javulnak, az is elképzelhető, hogy már januárban elköszönnek a menedzsertől, aki 2018 óta irányítja az együttest.

Marcelo Bielsa alatt inog a kispad a Leeds Unitednél Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

A hírek szerint a Leeds mindenképpen új edzőt ültet le a kispadra, amenniyben reálisan veszélybe kerül a csapat bennmaradása a Premier League-ben.

Bielsa helyzetét nem segíti, hogy állítólag az öltöző felett is kezdi elveszíteni az irányítást, a futballisták már nem bíznak az argentin tréner módszereiben,

és belefáradtak a követelések teljesítésébe.

Bielsa idén nyáron egy évvel hosszabbította meg lejárt megállapodását. Első idényében a másodosztály osztályozójáig jutott, majd a 2019/2020-as évadban hosszú idő után feljuttatta a csapatot a Premier League-be, ahol legutóbb a kilencedik helyen zárt. Jelenleg úgy tűnik, hogy az együttessel a kiesés ellen kell küzdenie, így könnyen előfordulhat, hogy tavasszal már nem ő irányítja a Leeds Unitedet.