Vágólapra másolva!
A horvát labdarúgó-bajnokság szerdai mérkőzésén a második helyén álló Dinamo Zagreb az Istra vendége volt, és bár 2-0-ra nyert, egy ritkán látható eset miatt emberhátrányban fejezte be a meccset.

A bajnoki címvédő a 90. percben, 1-0-s vezetésnél tizenegyeshez jutott, a labda mögé pedig Bruno Petkovic állt. A 21-szeres horvát válogatott támadó szépen lassan odasétált a labdához, majd a kapu jobb oldalába lőtt.

A játékvezető azonban úgy ítélte meg, hogy a csatár az egyébként is lassú mozgása közben meg is állt, ami szabálytalan, így sárga lapot adott neki és érvénytelenítette a találatot. Mivel Petkovicnak már volt egy sárgája korábbról, így kiállította a bíró.

A 98. percben Stefan Ristovski zárta le végleg a meccset, amelyet a Dinamo Zagreb 2-0-ra nyert meg, és egy meccsel kevesebbet játszva már csak két pontra van az első helyen álló Osijek mögött.