Vágólapra másolva!
A görög labdarúgó-élvonal klubjainak többsége nem ért egyet azzal, hogy a koronavírus-járvány miatti óvintézkedésként jelentősen korlátozták a nézőszámot a stadionokban.

Athanásziosz Plévrisz egészségügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy legfeljebb ezer néző lehet a lelátókon mérkőzésenként, vagy az ülőhelyeknek csupán a tizedét foglalhatják el a szurkolók, attól függően, hogy mekkora az adott stadion és melyik szám az alacsonyabb.

- áll az Olimpiakosz közleményében. Már eddig is csak beoltott, maszkot viselő drukkerek léphettek be a lelátókra, de a nézőszámot nem korlátozták.

A pireuszi klub kontraproduktívnak tartja a legújabb intézkedést Forrás: NurPhoto via AFP/Federico Guerra Moran/NurPhoto/Federico Guerra Moran

A pireuszi klub kontraproduktívnak tartja a legújabb intézkedést, mondván, szinte minden szurkoló zárt helyen nézi majd a meccseket a televízióban, ahelyett, hogy kint lenne a friss levegőn.

A Panathinaikosz közleménye felhívta a figyelmet,

hogy az autóbuszok és vonatok továbbra is zsúfoltan közlekednek, miközben a futballmeccsek nézőszámát drasztikusan korlátozzák.

A Szuperliga klubjainak vezetői kedd délutánra megbeszélést szerveztek, hogy közösen tiltakozzanak az intézkedések ellen.

Hétfőn 24 órán belül csaknem 10 ezer új fertőzöttet regisztráltak, ami rekord Görögországban.