Vágólapra másolva!
A svéd Zlatan Ibrahimovic lett a 37. olyan európai futballista, aki még negyvenedik születésnapja után is helyet kapott nemzeti válogatottjában - az IFFHS kimutatása szerint.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet korlistáján Ibrahimovic a 30. helyre került az után, hogy a múlt hét csütörtökén - 40 évesen és 39 naposan - pályára lépett Batumiban, a georgiaiak ellen, a svédek amúgy meglepetésre 2-0-ra elveszített vb-selejtezős csoportmérkőzésén.

Ibrahimovic akár a katari vb-n is pályára léphet Forrás: AFP/Vano Shlamov

Az IFFHS-lajstromban egy magyar is található: Király Gábor 40 esztendős és 228 napos korában védte utoljára a magyar válogatott kapuját, ezzel az adattal pedig a 21.

A "korfa" tetején a walesi Billy Meredith áll, aki 1920. március 15-én 45 évesen és 229 naposan lépett pályára nemzeti csapatában az angol válogatottal vívott meccsen.

Nálánál is idősebb korában szerepelt, ám nem tét-, hanem bemutató jellegű mérkőzésen, így az IFFHS a hivatalos listáján nem rangsorolta a görög Jórgosz Kúdaszt, aki 1995. szeptember 20-án a jugoszláv válogatott ellen 48 évesen és 301 naposan játszott.

A közvetlen élcsoportban egyetlen ma is aktív labdarúgó van, a hatodik helyet elfoglaló andorrai Ildefons Lima, aki 41 évesen és 303 naposan jutott játéklehetőséghez idén október 9-én, az angolok elleni, 5-0-ra elveszített vb-selejtezőn.

Az IFFHS korlajstromának élcsoportja, a játékos utolsó válogatott meccsének dátumával és eredményével:

1. Billy Meredith (walesi) 45 év 229 nap 1920.03.15. Anglia 2-1
2. Georgi Petkov (bolgár) 42 év 250 nap 2018.11.19. Szlovénia 1-1
3. Elisha Scott (észak-ír) 42 év 200 nap 1936.03.11. Wales 3-2
4. Stanley Matthews (angol) 42 év 103 nap 1957.05.15. Dánia 4-1
5. Jákup Mikkelsen (feröeri) 41 év 365 nap 2012.08.15. Izland 0-2
6. Ildefons Lima (andorrai) 41 év 303 nap 2021.10.09. Anglia 0-5
...21. Király Gábor 40 év 228 nap 2016.11.15. Svédország 0-2