Vágólapra másolva!
A Liverpool korábbi ikonját, Steven Gerrardot nevezték ki a Premier League-ben szereplő Aston Villa labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé.

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Aston Villa a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Steven Gerrard irányítja a csapatot a jövőben. Az angol szakemer 2018 óta irányította a skót Rangerst, amelyet az előző szezonban veretlenül vezetett bajnoki címre.

A vezetőséggel folytatott tárgyalások során nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a klubnak komoly tervei vannak a jövőt illetően, alig várom, hogy ezeknek az ambiciózus céloknak az elérésében segíthessem a klubot. Hálás vagyok a Glasgow Rangersnek, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy a karrierem szempontjából szintet lépjek. Örökké különleges lesz számomra a rekordot jelentő 55. bajnoki cím, amit közösen értünk el. A játékosoknak, a stábnak és a szurkolóknak a legjobbakat kívánom a jövőben" – mondta Gerrard.

Sajtóértesülések szerint Gerrard megbízatása 2024 nyaráig szól, és a skót csapat 3,25-4 millió font (1,37-1,69 milliárd forint) kompenzációban részesül, miután a trénerrel együtt klubot vált Gary McAllister másodedző is.

Az Aston Villa meglehetősen gyengén kezdte az ide szezont, ugyanis 11 forduló után tíz ponttal csupán a 16. helyen áll, a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén pedig kikapott. Gerrard jövő szombaton a Brighton elleni hazai bajnokin debütál a kispadon.