Vágólapra másolva!
A labdarúgó-világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában Hollandia 2-0-ra legyőzte hazai pályán Norvégiát, és kijutott a jövő évi katari futball-vb-re. A norvégok kiestek, míg a Montenegrót 2-1-re megverő törökök készülhetnek a pótselejtezőre. Szintén kijuthatnak még a világbajnokságra a bosnyákokat legyőző ukránok, valamint a belgák ellen döntetlent játszó walesiek is.

A holland labdarúgó-válogatott az előző fordulóban 2-2-es döntetlent játszott Montenegró otthonában, így Loius Van Gaal - aki kerékpáros balesete miatt a páholyból irányított - csapatára fontos mérkőzés várt a norvégok ellen a vb-re kijutás szempontjából. A hollandoknak egy döntetlen is elég volt, hogy kijussanak a Katarban egy év múlva kezdődő világbajnokságra, egy vereség esetén viszont a pótselejtezős helyük is veszélybe került volna.

A G csoport rangadóján nagy fölényben és veszélyesebben futballozott a hazai csapat, a sérült Erling Haaland nélkül felálló norvégok jobbára csak védekeztek. A első félidő nem hozott hatalmas izgalmakat, a hollandoknak elegendő volt a döntetlen, Norvégia pedig nem volt képes komoly ellenállást kifejteni.

A folytatásban sem emelkedett túlzottan a színvonal, sokáig nem alakult ki helyzet a felek előtt. A 65. percben adódott a legnagyobb helyzet, de Steven Bergwijn beadását a hosszún érkező Arnaut Danjuma éles szögből a kapu fölé vágta.

A 77. percben Memphis Depay eldönthetett volna minden kérdést, de nem tudta megszerezni 12. vb-selejtezős gólját, helyzeténél nagyot mentett a norvég védelem.

A hollandok kijutottak a vb-re Forrás: AFP/John Thys

A 84. percben a legszebb holland támadás után a jobb szélről középre húzódó Bergwijn elé került a labda, aki 8 méterről hatalmas erővel lőtt a léc alá.

A végén még Depay is meglőtte a maga gólját, így Hollandia 2-0-ra nyert és kijutott a vb-re, míg Norvégia kiesett.

A csoport másik mérkőzésén a törököknek is volt esélyük elérni a pótselejtezős helyet, ám hamar hátrányba kerültek Montenegró ellen. A 22. percben egy bravúros góllal kiegyenlítettek, így lépéselőnybe kerültek a norvégokkal szemben a második helyért folytatott harcban. A 60. percben Orkun Kokcu szép átlövésével Törökország fordított, és közel állt ahhoz, hogy biztosítsa pótselejtezős helyét.

A Montenegro elleni meccset 2-1-re megnyerték a törökök - és mivel a norvégok kikaptak Hollandiától - megszerezték a pótselejtezőt érő második helyet.

A törökök készülhetnek a pótselejtezőre Forrás: AFP/Savo Prelevic

Az E csoportban a csoportelsőséget és a vb-re kijutást már korábban bebiztosító belgák Kevin De Bruyne okos góljával már a 12. percben megszerezték a vezetést Wales otthonában, de a 32. percben Kieffer Moore kiegyenlített, és egyben beállította a végeredményt.

Ezzel az eredménnyel a walesiek kiharcolták a pótselejtezőt érő helyet,

míg az idei Európa-bajnokságon a legjobb nyolc közé jutó csehek hiába győzték le 2-0-ra Észtországot, csak a csoport harmadik helyén zártak, így nem lesznek ott a vb-n.

A D csoportban az ukránok még bíztak a pótselejtezőben, de ehhez az kellett, hogy legyőzzék a bosnyákokat, a vb-re már kijutott franciák pedig megverjék a második finneket. Az ukránok Zincsenko góljával a második félidő elején megszerezték a vezetést, ráadásul Dider Deschamps csapata Karim Benzema és Kylian Mbappé gólaival eldöntötte a finnek elleni meccset.

Az ukránok növelni tudták az előnyüket, 2-0-ra megverték a bosnyákokat és készülhetnek a pótselejtezőre.

Európai vb-selejzetők, eredmények, 10. (utolsó) játéknap:

D csoport:
Bosznia-Hercegovina - Ukrajna 0-2 (0-0)

Finnország-Franciaország 0-2 (0-0)

A végeredmény: 1. (és vb-résztvevő) Franciaország 18 pont, 2. (és pótselejtezős) Ukrajna 12, 3. Finnország 11, 4. Bosznia-Hercegovina 7, 5. Kazahsztán 3

E csoport:
Csehország-Észtország 2-0 (0-0)

Wales-Belgium 1-1 (1-1)

A végeredmény: 1. (és vb-résztvevő) Belgium 20, 2. (és pótselejtezős) Wales 15, 3. Csehország 14, 4. Észtország 4, 5. Fehéroroszország 3

G csoport:
Hollandia-Norvégia 2-0 (0-0)

Montenegró-Törökország 1-2 (1-1)

Gibraltár-Lettország 1-3 (1-1)

A végeredmény: 1. (és vb-résztvevő) Hollandia 23. 2. (és pótselejtezős) Törökország 21, 3. Norvégia 18, 4. Montenegró 12, 5. Lettország 9, 6. Gibraltár 0