Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II 16. fordulójának rangadóján a forduló előtt első helyen álló Haladás a második helyezett Vasas otthonában kikapott 1-0-ra, így a két csapat helyet cserélt a tabellán. A hazai csapat korán vezetést szerzett Pátkai Máté fejesével, de a 27. percben Iyinbor Patrick piros lapot kapott, így emberhátrányba került a Vasas. Az angyalföldi együttes azonban így is megőrizte a meccs végéig az egygólos előnyét - a meccs végén még a kakaskodás után jött újabb két kiállítás -, és fontos három pontot szerzett a feljutásért vívott harcban. 

Nem kellett sokat várniuk a szurkolóknak az első gólra, a Vasas már a 14. percben megszerezte a vezetést:

Hinora jobb oldali szöglete után Pátkai Máté érkezett a rövidre és fejelt kapura, végül a labda Mocsiról perdült a hálóba.

Hiába szerzett azonban vezetést a Vasas, a 27. percben mégis nagyon nehéz helyzetbe került, ugyanis a bal szélen egyedül elfutó

Bosnjakot Iyinbor Patrick rúgta fel a félpályánál, amiért Vad II. István piros lapot adott a fővárosi csapat védőjének.

A 33. percben emberhátrányban is növelhette volna az előnyét a Vasas, de Hinora jobbról beívelt szabadrúgása után Feczesint öt méterről Rózsába rúgta a labdát. Bár volt egy-két veszélyesebb támadása a Haladásnak, a folytatásban sem igazán érződött, hogy emberelőnyben játszik a szombathelyi együttes, így nem volt meglepő, hogy 1-0-s hazai vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A második félidő elején próbált nyomást gyakorolni a Haladás a Vasasra, de igazán komoly helyzeteket nem sikerült kidolgoznia, míg a Vasas az eredmény tartása mellett kontrákból próbált veszélyeztetni.

A folytatásban sem sokat változott a játék képe, a Haladás ment előre becsülettel, de az ellenfél tizenhatosához érve már rendre tanácstalannak tűnt.

A 67. percben egy kis kakaskodás láthatott a közönség, amely után Tóth Milán és Feczesin Róbert kapott egy-egy sárga lapot.

A 84. percben Horváth szabadrúgása szállt nem sokkal kapu fölé, majd a Haladás benyomta a kapuja elé a Vasast, de egyenlíteni nem tudott

- az utolsó pillanatokban még volt egy kis balhé, amely után Németh Milán és Litauszki Róbert kapott piros lapot -,

így az angyalföldi együttes megelőzte a riválisát és újra az élre állt.

Merkantil Bank Liga NB II, 16. forduló
Vasas-Szombathelyi Haladás 1-0 (1-0)
Budapest, Illovszky Stadion. Jv: Vad II. István (Georgiou Theodoros, Berényi Ákos)
Gólszerzők: Pátkai (14.)
Kiállítva: Iyinbor (27.), Litauszki (94.), ill. Németh (94.).

Vasas: Jova - Szivacski, Otigba, Ilynbor, Silye - Hinora, Pátkai (Litauszki, 46.), Berecz - Radó (Szilágyi, 85.), Pekár, Feczesin (Bobál, 88.).

Haladás: Rózsa - Kállai, Mocsi, Németh Milán, Bosnjak - Doktorics (Tóth-Gábor, 70.), Holdampf, Kiss B., Szekér (Devecseri, 56.) - Tóth M. (Guzmics, 82.), Horváth R.

További eredmények:
Nyíregyháza Spartacus FC-Budafoki MTE 0-0
WKW ETO FC Győr-Békéscsaba 1912 Előre 0-1
Szolnoki MÁV FC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-2
Kecskeméti TE Hufbau-Dorogi FC 2-0

A Merkantil Bank Liga állása Forrás: NB2.HU