Vágólapra másolva!
A címvédő és első helyen álló Ferencváros, valamint az előző idényben harmadik MOL Fehérvár FC játssza a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának rangadóját vasárnap. A mérkőzés mindkét csapat számára nagyon fontos, ugyanis a Fradi a győzelmével megerősíthetné az vezető helyét a Kisvárda és a Puskás Akadémia szombati botlása után, míg a fehérvári csapat visszajöhetne a bajnoki címért folytatott küzdelembe.

A két csapat utóbbi nyolc egymás elleni összecsapásából

csak egyet tudott megnyerni a székesfehérvári gárda,

és a 2020 júniusában aratott siker is már a szezon utolsó fordulójában történt, amikor a zöld-fehérek tét nélkül léphettek pályára vendégként.

A Ferencváros pályaválasztásával még inkább a fővárosiak felé billen a mérleg nyelve:

a fehérváriak több mint tíz éve nem nyertek bajnokit az Üllői úton, ahol a 2011 októberében aratott 1-0-s siker óta nyolcszor játszottak, de csak kétszer szereztek pontot.

A Fehérvárt fogadja a Ferencváros Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

hiszen a fehérváriak továbbra is szeretnének az élmezőny közelében maradni. Nem kérdés, hogy kemény és parázs összecsapás lesz, hiszen a magyar bajnokság két élcsapata mérkőzik meg egymással. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok készen állnak a következő időszakra, és a Fehérvár ellen is tudásuk legjavát fogják nyújtani, hogy ezt követően is a tabella élén álljanak. A taktikai felkészültség mellett az a legfontosabb, hogy lelkileg és mentálisan tökéletes állapotba kerüljünk" - nyilatkozta Peter Stöger a FradiMédiának.

Peter Stöger nem számít könnyű meccsre Fotó: Koncz Márton - Origo

A két csapat között jelenleg öt pont a különbség a tabellán, de a Ferencváros egy meccsel kevesebbet játszott.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha az FTC behúzza a vasárnapi rangadót és hozza a PAFC ellen meccsét is majd januárban, akkor 11 ponttal elléphet a riválisától. Amennyiben viszont nyerni tudna Szabics Imre csapata, akkor jelenleg két pontra csökkentheti a hátrányt.

"Mindenképp szeretnénk folytatni az elmúlt hetek jó sorozatát. Nagyon nehéz meccsre számítok, de ez az a találkozó, amit

A védekezés nagyon fontos lesz, el kell kerülnünk azt, hogy gólt kapjunk, mert hátrányból rendkívül nehéz felállni az Üllői úton. Emellett az is fontos lesz, hogy a helyzeteinket ne puskázzuk el, mert ahogy a legutóbbi egymás elleni bajnokin is egy gól döntött, úgy könnyen előfordulhat, hogy most vasárnap is egy találat dönt majd a három pont sorsáról. Bízom benne, hogy mindenki nagyon motivált lesz, és ahogy mondtam, szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat" - mondta a Fradi elleni meccs előtt a fehérvári klub honlapjának Fiola Attila.

Fiola Attila szerint mindenképpen nyerniük kell a Groupama Arénában Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A csapatok hasonló formában várják az összecsapást, ugyanis a Fradi és a Fehérvár is háromszor győzött, egyszer-egyszer pedig kikapott és döntetlent játszott az elmúlt öt bajnoki fordulóban.

Az FTC a Paksot, a Gyirmótot és a Kisvárdát győzte le, az MTK-val játszott döntetlent és a Zalaegerszegtől kapott ki a Groupama Arénában, míg a Fehérvár a Honvédot, a Paksot és a Zalaegerszeget verte, a Debrecennel végzett döntetlenre és az Újpesttől kapott ki a Megyeri úton.

Az MTK új edzője, Márton Gábor a Honvéd otthonában sorra kerülő fővárosi rangadón debütál, ugyanis a korábbi fehérvári tréner Teodorusz Vasziliszt váltotta, aki az elmúlt hetekben Teodorusz megbízott vezetőedzőként irányította a kék-fehér csapatot.

OTP Bank Liga, 13. forduló:
vasárnap:
17.30: Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC
További mérkőzés:
19.45: Budapest Honvéd-MTK Budapest

Az OTP Bank Liga állása Forrás: Origo