Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában az Andrij Sevcsenko vezette Genoa hazai pályán 2-0 kikapott José Mourinho csapatától, az AS Romától.

A 45 éves Sevcsenko augusztusban távozott az ukrán válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. Vezetése alatt a nemzeti csapat 25 győzelmet aratott, 13-szor döntetlent játszott és 14 vereséget szenvedett. Irányításával a válogatott júniusban bejutott a - részben budapesti rendezésű - Európa-bajnokság negyeddöntőjébe, ahol a későbbi ezüstérmes angol válogatottól kapott ki.

Sevcsenko nem állt messze attól, hogy sikeresen mutatkozzon be a Serie A-ban, ugyanis csapata 82 percig döntetlenre állt a José Mourinho vezette AS Romával. Azonban a hajrában az örmény Henrih Mhitarján átadása után a 18 éves Felix Afena-Gyan kilőtte a jobb alsó sarkot.

  • A ghánai játékos az első olyan gólszerző lett a Serie A történetében, aki 2003. január 1. után született.
A harmadik élvonalbeli meccsén duplázni tudott Forrás: AS Roma/Twitter

A 94. percben aztán Afena-Gyan ismét megvillant.

A ghánai támadó egy labdaszerzés után 25 méterről tekert a bal felső sarokba.

Ezzel a győzelemmel az AS Roma feljött az ötödik helyre, a Genoa továbbra is a tabella 18. helyén áll.

Serie A, 13. forduló:
Genoa-AS Roma 0-2 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista