A Fehérvár edzője a bírót szidta a Fradi elleni vereség után

Budapest, 2021. november 21. A fehérvári Bamgboye Funsho Ibrahim (j3) reklamál a kiállításáért a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - MOL Fehérvár FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2021. november 21-én. Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 3-0. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának rangadóján a bajnoki címvédő Ferencváros 3-0-ra legyőzte a MOL Fehérvár csapatát a Groupama Arénában, ezzel Peter Stöger együttese továbbra is vezeti a tabellát az NB I-ben, és már nyolc pont az előnye a székesfehérvári csapattal szemben. A találkozó után Szabics Imre, a MOL Fehérvár edzője azt mondta az M4 Sport kamerája előtt, hogy elégedett volt a csapata első félidőben nyújtott játékával, és hangsúlyozta, hogy szerinte a Fradi nem csak magának köszönhette a győzelmet.

„Az első félidőben a bekapott gól után nagyon jól játszottunk.

A Fradi nem csak magának köszönhette, hogy kétgólos előnnyel tudott a szünetre menni. Volt egy kérdéses tizenegyes és egy kiállításgyanús eset is. A meccs minden momentuma úgy alakult, hogy a Fradi malmára hajtotta a vizet.

Az első félidő után a meccs eldőlt, mert a Fradi pályáján kétgólos hátrányban nehéz fordítani.

Szabics Imre elégedett volt csapata teljesítményével Forrás: MTI/Vasvári Tamás

De nagyon elégedett vagyok az első félidei játékunkkal.

Azért dolgozunk, hogy kisebb legyen a különbség" – értékelt a meccs után Szabics Imre, a MOL Fehérvár FC vezetőedzője.