Vágólapra másolva!
Az AC Milan hazai pályán 3-2-re legyőzte a Hellas Verona csapatát az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Miután a városi rivális Inter 3-1-re kikapott a Lazio otthonában, már csak két veretlen csapat maradt a Serie A-ban: az eddig százszázalékos Napoli mellett az AC Milan volt a másik ilyen együttes.

Ennek ellenére pocsékul kezdődött Stefano Pioli együttese számára a Hellas Verona elleni összecsapás. A 7. percben Gianluca Caprari góljával a vendégek szereztek vezetést a San Siróban.

Sőt, a 24. percet követően a Milan már kétgólos hátrányban volt. Alessio Romagnoli rúta fel Nikola Kalinicet a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Antonin Barak a jó irányba mozduló Ciprian Tatarusanu minde igyekezete ellenére értékesítette.

Olivier Giroud szép fejesgólt szerzett a Hellas Verona ellen Forrás: AFP/Marco Bertorello

Az 59. percben Olivier Giroud fejesből szerzett góljával a Milan szépített. A francia támadó gyönyörű mozdulattal juttatta kapuba Rafael Leao beadásából a labdát.

A 76. percben a csereként beállt Samu Castillejo harcolt ki egy tizenegyest a Milannak, amit Franck Kessié berúgott. A hazaiaknak a fordítás is összejött, méghozzá két perccel az egyenlítő találat után Koray Günter rúgott komikus öngóljával.

A Milan 3-2-re legyőzte a Hellas Veronát, amivel megőrizte veretlenségét a Serie A-ban.

A milánóiak a jövő héten előbb kedden az FC Porto otthonában lépnek pályára a Bajnokok Ligájában, majd szombaton az olasz bajnokságban Bolognába utaznak.

Serie A, 8 forduló:
AC Milan-Hellas Verona 3-2 (0-2)
korábban:
Lazio-Internazionale 3-1 (0-1)
Spezia-Salernitana 2-1 (0-1)
vasárnap játsszák:
Cagliari-Sampdoria 12.30
Udinese-Bologna 15.00
Empoli-Atalanta 15.00
Genoa-Sassuolo 15.00
Napoli-Torino 18.00
Juventus-AS Roma 20.45
hétfőn játsszák:
Venezia-Fiorentina 20.45

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 36 29 2 5 86-19 67 92
D
GY
GY
V
GY
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Bologna 36 18 5 13 51-27 24 67
D
GY
D
D
GY
I
4.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 36 13 11 12 53-46 7 51
D
V
D
D
V
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista