Vágólapra másolva!
A Borussia Dortmund labdarúgócsapata bejelentette, hogy egyik legjobbja, Erling Haaland sérülés miatt nem vesz rész a norvég válogatott októberi vb-selejtezőin. A hírt a futballista is megerősítette a közösségi médiában.

"Sziasztok srácok, sajnálom, de nem vagyok felkészülve a nemzetközi mérkőzésekre. Szerettem volna pályára lépni, ám ez most nem lehetséges, de sok sikert Norvégiának"- posztolta a 21 éves támadó hétfő délután, aki legutóbb az Union Berlin elleni meccsen lépett pályára, azóta három mérkőzést kihagyott a Dortmundban.

A kicker megírta, hogy a norvég szövetség a végsőkig abban reménykedett, hogy a csatár fitt lesz, de Haaland izomsérülése még nem jött rendbe, és a norvégok szerint szövődmények veszélye állhat fenn, ha túl korán próbálna visszatérni.

Haaland visszatérését nem akarják elsiettetni Forrás: AFP/Ina Fassbender

"Állandó és konstruktív kapcsolatban voltunk Erlinggel és a dortmundi orvosokkal" - mondja a válogatott orvosa, Ola Sand a most született döntésről.

mondta Sebastian Kehl, a Dortmund vezetőségi tagja vasárnap.

Norvégia péntek este Törökországban játszik vb-selejtezőt, majd hétfőn Montenegrót fogadja hazai pályán. A skandináv együttes hat meccs után Hollandiával együtt (13 pont) a G csoport második helyét foglalja el a világbajnoki selejtezősorozatban.

Haalandra nagy szüksége lenne a norvég válogatottnak, hiszen ebben a szezonban is nagyszerű formában van, minden sorozatot figyelembe véve 8 meccsen 11 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott a Dortmund színeiben.

A sérüléssel bajlódó csatár a hírek szerint a Mainz elleni, október 16-ai hazai mérkőzésen jó eséllyel már pályára léphet.