Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona labdarúgócsapata jövő nyártól egy évig nem játszhat a Camp Nou, ha elkezdődik annak felújítása.

Joan Laporta klubelnök pénteken bejelentette, hogy a létesítmény régóta halogatott átalakítása három-négy évig tart, de a csapatnak legfeljebb egy évig kell albérletben szerepelnie. Hozzátette, egyelőre mérlegelik a lehetőségeket,

de valószínűleg a klub edzőközpontjában található Johan Cruyff Stadionban rendezik majd a hazai mérkőzéseiket,

ahol a női csapatuk is játszik. A mindössze 6000 néző befogadására alkalmas stadiont Laporta szerint 50 ezresre lehetne bővíteni a férficsapat meccseire.

Jövő nyártól egy évig nem játszhat a Camp Nouban a csapat Forrás: DPPI via AFP/P/Manuel Blondeau

Egy másik lehetőség az önkormányzati tulajdonú Montjuic Stadion lenne, ahol az 1992-es nyári olimpia nyitóünnepségét rendezték, és éveken át a városi rivális Espanyol otthona volt.

A 99 ezres Camp Nou befogadóképességét 110 ezerre szeretnék növelni, közben pedig felújítanák a mellette lévő sportcsarnokot, a múzeumot és a különböző üzlethelyiségeket is.

A munkálatok finanszírozása miatt tárgyalásban állnak a Goldman Sachs befektetési bankkal, amelytől másfél milliárd euró kölcsönt igényelnek. A finanszírozási tervet a klubtagoknak kell jóváhagyniuk.