A Nottingham Forest 1-0-s hátrányban volt a Bristol City ellen, amikor a vendégek a 91. percben tizenegyeshez jutottak. A labda mögé Lyle Taylor állt, és bár óriási nyomás nehezedett rá, képes volt olyan hidegvérrel elvégezni a büntetőt, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Amikor ugyanis a játékvezető a sípjába fújt, a csatár neki sem futott, csak lassan odasétált, majd magabiztosan belőtte a labdát bal alsóba.
Taylor csereként állt be a mérkőzés 81. percében, majd az egyenlítő találata után mindössze egy perccel később újabb gólt lőtt, amivel végül megnyerte csapatának a mérkőzést.
A mérkőzés után egyes szurkolók arrogánsnak és tiszteletlennek nevezték a játékost, akinek nem ez volt az első ilyen esete, ugyanis még korábban a Coventry ellen a 97. percben értékesített hasonló higgadtsággal büntetőt, illetve korábban a Charlton Athletic játékosaként is bemutatta már, hogy nem igazán izgulja túl a büntetőrúgásokat.