Mindkét csapat az utolsó öt bajnokiján csupán egyszer szenvedett vereséget, de míg a sevillai csapat az utolsó két találkozóját megnyerte, addig Diego Simeone együttese csak döntetlent ért el a Real Sociedad és a Levante csapatai ellen.
A Betis már a találkozó elejétől kezdve lendületesen támadott. A sevillai csapat védekező középpályása, William Carvalho remek lövést engedett el a hazaiak tizenhatosának sarkáról már a meccs első percében. Az Atletico Madrid kapusa, Jan Oblak csak kiöklözni tudta a labdát.
Az Atletico Madrid első nagyobb helyzetére tíz percet kellett várni. A 11. percben Carrasco verte meg a védőjét a bal oldalon, majd visszagurított labdájára De Paul érkezett, de az Atletico Madrid játékosának középre tartó lövését magabiztosan védte Claudio Bravo. Pár perc múlva már a hazaiak játékosa, Angel Correa került nagy helyzetbe, az argentin támadó csak pár méterrel lőtt a kapu jobb oldala mellé.
Egyre inkább átvette a kezdeményézést a hazai csapat, a Betisnek sokszor nehézséget okozott áthoznia a labdát a félpályán is.
A 18. percben Luis Suarez, majd Angel Correa volt a labda útja egy hazai ellentámadás során, majd az akció végén Antoine Griezmann lövését bravúrral védte a Betis kapusa. A 27. percben a baloldalon végig nagyon aktívan játszó Carrasco Correa átadása után megszerezte a vezetést a hazai csapatnak:
a belga válogatott szélső a tizenhatos sarkánál előszőr jobb lábbal befelé cselezett, majd egy ritmusváltás után irányt váltott, és a bal lábára tette a labdát, amivel a védekező Montoyát nagyon becsapta.
Az Atletico játékosa ezután egy nagy erejű lövéssel a rövid sarokba lőtte a labdát, Bravo kapus tehetetlen volt.
Az első félidő utolsó húsz percében már nem alakult ki nagyobb helyzet, így az Atletico Madrid egygólos előnyről várta a második félidőt.
A második félidő elején az Atletico védője, Mario Hermoso fejesből szerzett egy gólt, de les miatt nem adták meg a találatot. Pár perc múlva Suarez zseniális bokamozdulattal passzolt a tizenhatoson belülre futó Carrascónak, aki lövés helyett passzolni akart volna a hosszú oldalon érkező Correának, az argentin viszont nem érte el a labdát. A bíró később lest jelzett, így érvénytelen lett volna a gól.
Az Atletico nagyon küzdött, hogy megszerezze a második gólt, de a zuhogó esőben a Betis is egyre több életjelet mutatott a támadások során. Az 53. percben Willian Jose remek fejese csak egy hajszállal kerülte el az Atletico kapuját. A 62. percben Griezmann tökéletes ütemű passzával Luis Suarez lőhetett kapura, de az uruguayi klasszis kihagyta a nagy lehetőséget a gólszerzésre. Egy perccel később viszont már két góllal vezetettek a hazaiak:
a Betis védője, German Pezzella a saját kapujába fejelte Griezmann középre tartó szögletét.
A 80. percben belállt Joao Felix góljával végleg eldöntötte a meccset az Atletico Madrid: a fiatal portugál Carrasco remek mélységi indításával lépett ki a leshatáron, és a hazaiak támadója ballal kilőtte a Betis kapujának bal alsó sarkát.
Az Atletico magabiztos játékot bemutatva verte meg a Betis csapatát hazai pályán, és továbbra is veretlen a Wanda Metropolitano stadionban.
A Cádiz hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mallorca csapatával a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A vendégek a 29. percben szereztek vezetést, a házigazdák pedig Alvaro Negredo büntetőjével a 93. percben egyenlítettek. A Cádiznak ez már a hatodik döntetlenje volt a mostani idényben.
La Liga, 12. forduló
1. félidő |
---|
26Yannick Carrasco |
26Angel Correa |
2. félidő |
---|
88Yannick Carrasco |
84Rodrigo De Paul |
84Angel Correa |
80Joao Felix |
80Yannick Carrasco |
78Willian Jose |
78Andres Guardado |
71Luis Suarez |
66William Carvalho |
63German Pezzella |
46Juanmi |
46Rodri |
Sabaly
Akouokou
Camarasa
Bravo
Montoya
Pezzella
Gonzalez
Moreno
Carvalho
Guardado
Atletico Madrid
4Geoffrey Kondogbia |
11Thomas Lemar |
14Marcos Llorente |
13Jan Oblak |
15Stefan Savic |
2Jose Gimenez |
22Mario Hermoso |
23Kieran Trippier |
5Rodrigo De Paul 84 |
6Koke |
21Yannick Carrasco 88 80 26 |
10Angel Correa 84 26 |
8Antoine Griezmann |
9Luis Suarez 71 |
1Benjamin Lecomte |
12Renan Lodi |
18Felipe |
24Sime Vrsaljko |
16Hector Herrera |
7Joao Felix 80 |
19Matheus Cunha |
36Carlos Martin |
Real Betis
23Youssouf Sabaly |
4Paul Akouokou |
22Victor Camarasa |
25Claudio Bravo |
2Martin Montoya |
16German Pezzella 63 |
3Edgar Gonzalez |
15Alex Moreno |
14William Carvalho 66 |
18Andres Guardado 78 |
28Rodri 46 |
10Sergio Canales |
7Juanmi 46 |
12Willian Jose 78 |
13Rui Silva |
33Juan Miranda |
20Diego Lainez |
11Cristian Tello |
24Aitor Ruibal |
17Joaquin |
5Marc Bartra |
8Nabil Fekir |
21Guido Rodriguez |
6Victor Ruiz |
9Borja Iglesias |
27Roberto Gonzalez |
Cádiz-RCD Mallorca 1-1 (0-1)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 35 | 28 | 1 | 6 | 78-22 | 56 | 90 | GY GY GY GY GY |
2. | Girona | 35 | 23 | 6 | 6 | 75-44 | 31 | 75 | V GY GY GY D |
3. | Barcelona | 34 | 22 | 5 | 7 | 70-43 | 27 | 73 | GY GY V GY V |
4. | Atletico Madrid | 35 | 22 | 9 | 4 | 64-39 | 25 | 70 | GY V GY GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 35 | 17 | 7 | 11 | 57-35 | 22 | 62 | D D V GY D |
6. | Real Betis | 35 | 14 | 8 | 13 | 46-41 | 5 | 55 | GY GY D GY GY |
7. | Real Sociedad | 34 | 14 | 8 | 12 | 48-35 | 13 | 54 | GY D D V GY |
8. | Valencia | 35 | 13 | 13 | 9 | 37-39 | -2 | 48 | GY V V V D |
9. | Villarreal | 35 | 13 | 13 | 9 | 59-60 | -1 | 48 | D GY GY V GY |
10. | Getafe | 35 | 10 | 12 | 13 | 41-48 | -7 | 43 | D D GY V V |