Vágólapra másolva!
Iker Casillas világ- és kétszeres Európa-bajnok labdarúgó szerdán megnyitotta kapusképzőközpontját Dubajban.

A Real Madrid legendás hálóőre korábbi csapattársával, Michel Salgadóval, valamint egy helyi klubbal, a Fursan Hispania FC-vel közösen működteti a centrumot, amelynek célja az Egyesült Arab Emírségekből és a Közel-Keletről érkező fiatal, tehetséges kapusok képességeinek csiszolása - áll a Dubaji Sporttanács közleményében.

Casillas és társai ezenkívül külföldi kapusedzők képzésével is foglalkoznak majd.

Iker Casillas új projektbe kezdett Forrás: AFP/Javier Soriano

A szerdai sajtótájékoztatón a 167-szeres válogatott kapus úgy fogalmazott, ez az edzőközpont élete második szakaszának a kezdetét jelenti, mivel játékos-pályafutását egészségi problémák miatt abba kellett hagynia.

Iker Casillas 25 évig szerepel a Real Madridban, ezalatt 19 trófeát nyert - közte háromszor a Bajnokok Ligájában, ötször a spanyol bajnokságban végzett elsőként -, majd 2015. júliusi távozását követően az FC Porto játékosaként is sikeres volt. Hazája válogatottjában négy világ- és Európa-bajnokságon volt kerettag, aktív részese volt a 2010-es világbajnoki, valamint a 2008-as és 2012-es Európa-bajnoki aranyérem megszerzésének.

Két és fél évvel ezelőtt szívelégtelenség miatt függesztette fel játékos-pályafutását, de visszavonulását hivatalosan csak tavaly augusztus elején jelentette be.