Vágólapra másolva!
Szeptemberben három világbajnoki selejtező vár(t) a magyar labdarúgó-válogatottra – amely Anglia ellen hazai pályán 4-0-ra kapott ki csütörtökön –, így a vasárnapi Albánia elleni idegenbeli összecsapás elképesztően fontos lesz a második hely megszerzése szempontjából, amely után egyébként majd szeptember 8-án Andorrát fogadja Marco Rossi együttese. Egyelőre azonban koncentráljunk az albánokra, akik ellen minden bizonnyal győzelmet várnak a magyar szurkolók, ám pokolian nehéz lesz három ponttal távozni az Elbasan Arénából, annak ellenére, hogy a két csapat közös múltja egyértelmű magyar sikert vetít előre.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Tiranából.

Gyepcsere miatt változott a helyszín

Nem elírás az Elbasan Aréna, a meccset ugyanis nem az előzetesen kijelölt helyszínen, a tiranai Air Albania Stadionban rendezik meg vasárnap 18.00 órakor, hanem Elbasanban. Ennek pedig elég prózai oka van: a meccs előtt bő egy héttel tájékoztatta a közvéleményt az Albán Labdarúgó-szövetség, hogy

a 2019-ben átadott Air Albania Stadiumban a pálya rossz állapota miatt jobbnak látták, ha változtatnak a helyszínen – a 75 millió eurós stadion gyepszőnyegét ugyanis cserélni kell –, így a magyar válogatott elleni vb-selejtezőnek nem Tirana fog otthont adni,

hanem a fővárostól mintegy negyven kilométerre lévő Elbasan.

A változtatás a magyar szurkolókat nem érinti, ugyanis sajnos a drukkerek nem lehetnek ott Albániában vasárnap.

ennek megfelelően a szeptember 5-i Albánia-Magyarország világbajnoki selejtezőre sem válthatnak jegyet magyar szurkolók" - közölte közösségi oldalán a magyar szövetség.

Még gólt sem kaptunk Albániától

Amennyiben csak a két válogatott korábbi találkozóiból indulunk ki, akkor bizony le se kellene játszani a mérkőzést, és a magyar nemzeti csapat neve mellé fel is lehetne írni a három pontot.

Magyarország és Albánia ugyanis eddig hatszor találkozott, ebből ötször magyar siker született, és csak egyetlen döntetlen. Az albánok ráadásul nem elég, hogy nem nyertek még a magyarok ellen, még gólt sem tudtak szerezni,

az az egyetlen iksz is 0-0-val végződött.

Az egyetlen olyan meccs, amikor nem kaptak ki az albánok a magyar válogatottól Forrás: magyarfutball.hu

A két válogatott első találkozójára 1947. augusztus 20-án került sor, a barátságos mérkőzést 3-0-ra nyerte Magyarország Zsolnai János, Egresi Béla és Deák Ferenc góljával az FTC stadionjában. Ezt követően, szűk egy évvel később,

1948. május 23-án jött az egyetlen olyan meccs, amikor az albánoknak is lehetett egy pici sikerélményük, ugyanis a tiranai Qemal Stafa Stadionban rendezett barátságos találkozón nem esett gól.

Pedig a magyar válogatottban olyan nevek léptek pályára, mint például Zakariás József, Illovszky Rudolf, vagy éppen Kubala László. Így írt az MTI akkor a meccsről:

„A magyar együttes a mérkőzés folyamán sokkal többet támadott, mint a hazai csapat, de csatárai nem tudtak megbirkózni a kemény és lelkes albán védelemmel. A magyarok Keszthelyi II. révén két kapufát lőttek, az első félidő 28. percében Kubala révén gólt értek el, de ezt a játékvezető Poselli akadályozása miatt nem adta meg."

Innentől pedig már csak a magyar válogatott örülhetett.

1950. szeptember 24-én született az eddigi legnagyobb különbség, amikor Sebes Gusztáv szövetségi kapitány csapata a Megyeri úti barátságos meccsen 12-0-ra nyert.

A Népsport adatai szerint 38 ezer néző figyelte, ahogy Puskás Ferenc és Budai László négy-négy gólig jut, míg Kocsis Sándor és Palotás Péter is kétszer ünnepelhet.

A következő találkozóra több mint 58 évet kellett várni, 2008. október 11-én jött az első tétmeccs, a 2010-es vb-selejtezőn a Puskás Ferenc Stadionban 25 ezer néző előtt sikerült 2-0-ra nyerni. A meccsen Torghelle Sándor szerzett vezetést, majd Juhász Roland biztosította be a sikert, így Erwin Koeman boldogan tapsolhatott.

2009. március 28-án jött második találkozásunk a vb-selejtezőn Albánia ellen, ezúttal idegenben, a Qemal Stafa Stadionban.

Nem volt könnyű meccs, de Torghelle Sándor 38. percben szerzett találatával sikerült nyerni, igaz, ehhez kellett az albán védelem - főképpen Armend Dallku - kapitális hibája is.

A legutóbbi albániai vb-selejtezőn győzött a magyar csapat Forrás: magyarfutball.hu

„A szünet után tizenkét másodperccel Torghelle akár el is dönthette volna a találkozót, de kihagyta a ziccert. Ezt akár azonnal is büntethette volna az albán csapat, ám

amely átvészelte ezt a negyedórát, majd ismét magához ragadta a kezdeményezést. Egy jogosnak tűnő, de elmaradt büntető révén a játékvezető is szerepet játszott abban, hogy nem duplázta meg előnyét. A hajrára ismét nőtt az albán nyomás: többször is Babosnak kellett védenie, sorra jöttek a beadások, de a holland NEC Nijmegenben légióskodó hálóőr rendkívül magabiztos volt, így az eredmény már nem változott" – számolt be a meccsről anno az MTI.

A két válogatott eddigi utolsó egymás elleni találkozójára 2014. június 4-én került sor, amikor ugyancsak 1-0-ra sikerült győzni Priskin Tamás 82. percben, büntetőből szerzett góljával

a Puskás Ferenc Stadionban rendezett meccsen.

Érdekesség, hogy a jelenlegi keretből Lang Ádám kezdőként, Varga Roland pedig csereként lépett pályára Pintér Attila csapatában.

A hét évvel ezelőtti összecsapáson játszott Kalmás Zsolt és Lovrencsics Gergő is, akik normális esetben a keret tagjai lennének, de mindketten sérüléssel bajlódnak.

A két válogatott eddigi mérkőzései:

1. 1947.08.20 Magyarország - Albánia 3-0 barátságos
2. 1948.05.23 Albánia - Magyarország 0-0 barátságos
3. 1950.09.24 Magyarország - Albánia 12-0 barátságos
4. 2008.10.11 Magyarország - Albánia 2-0 VB 2010 sel.
5. 2009.03.28 Albánia - Magyarország 0-1 VB 2010 sel.
6. 2014.06.04 Magyarország - Albánia 1-0 barátságos

A 2016-os Eb-szereplés a legnagyobb albán siker

Az Albán Labdarúgó-szövetséget 1930-ban alapították, azonban 16 évig kellett várni az albán válogatott első mérkőzésére. Jugoszlávia ellen léptek pályára 1946-ban. A FIFA-hoz 1932-ben csatlakoztak, az UEFA-nak 1954 óta tagjai. Sokáig nem sikerült kijutniuk egyetlen világ- és Európa-bajnokságra sem.

A 2016-os Európa-bajnokság volt az első rangos torna, melyen részt vettek.

Az Európa-bajnokságon az A csoportba kerültek; a házigazda Franciaország, Románia és Svájc mellé. Első mérkőzésükön Svájctól szenvedtek 1-0-s vereséget, majd a Franciaország elleni mérkőzés egészen a 90. percig 0-0-ra állt, de ekkor Antoine Griezmann-nak sikerült betalálnia. A végig masszívan védekező albánok megtörtek, és a 95. percben még egy gólt kaptak, így 2–0-ra elveszítették az összecsapást.

Az utolsó csoportmérkőzésükön azonban sikerült megszerezniük a történelmi jelentőségű győzelmet, amikor Armando Sadiku góljával 1-0-ra legyőzték Romániát.

És bár még volt remény a továbbjutásra, de mint utólag kiderült, Albánia lett a legrosszabb csoportharmadik, így búcsúznia kellett a tornától.

Az Európa-bajnokságot követően az elmúlt években is értek el szép eredményeket az albánok.

Többek között megnyerték a Nemzetek Ligájában a C divízió 4-es csoportját Fehéroroszország, Litvánia és Kazahsztán előtt.

Bár a 2020-as Eb-selejtező nem sikerült annyira jól Albánia számára – amely Franciaország, Törökország és Izland mögött a negyedik lett –, hazai pályán Izlandot 4-2-re verte az olasz Edoardo Reja csapata, de a Franciaország elleni 2-0-s vereség miatt sem kell szégyenkeznie. Azért voltak meglepő eredmények is, az Andorra elleni hazai 2-2-es döntetlent biztosan nehezen emésztették meg az albán szurkolók.

Ami az albánok vb-selejtezős szereplését illeti, a négy meccséből kétszer nyertek, kétszer vereséget szenvedtek. San Marino (0-2) és Andorra (0-1) ellen is sikerült hozni idegenben a kötelező sikert, Anglia ellen otthon kaptak ki 2-0-ra, csütörtökön pedig Lengyelország otthonában kaptak a mieinkhez hasonló nagy, 4-1-es pofont.

Mindenestre az elmúlt évek eredményei is azt mutatják, hogy ennek ellenére nagyon nehéz meccsre számíthat a magyar válogatott. Így gondolja ezt Schäfer András is, a DAC középpályása a MOL Csapatnak beszélt a találkozóról.

Schäfer András jó játékéra szükség van Albánia ellen is Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Ki kell mondanunk, hogy Andorrát vernünk kell, és őszintén szólva engem az sem érdekel, hogy 1-0-ra, vagy 6-0-ra nyerünk ellenük.

az utóbbi időben, másrészt az albán válogatott védelme a Serie A-ban játszik."

Sokan topcsapatokban edződnek, ferencvárosi ismerős

A magyar válogatott Albánia elleni összecsapásán akár az a helyzet is előállhat, hogy az albánok keretével készülő Myrto Uzuni klubtársai ellen játszik, ugyanis Marco Rossi szövetségi kapitány három FTC-játékosra, Bogdán Ádámra, Dibusz Dénesre (mindketten kapusok) és a védőre, Botka Endrére is számít a vb-selejtezőkön.

A ferencvárosi Myrto Uzunira nagyon kell majd figyelnünk Fotó: Csudai Sándor - Origo

Myrto Uzuni mellett is akadnak az albánoknál kiváló labdarúgók, akik hétről hétre európai topcsapatokban edződnek.

A keret legértékesebb játékosa az AS Roma 21 éves védője, Marash Kumbulla, akinek az értékét 25 millió euróra becsülik.

(A magyar csapat legjobbja, Szoboszlai Dominik is 25 milliót ér papíron.) De nem Kumbulla az egyetlen, aki topcsapatban játszik. A védelem másik oszlopa nem más, mint Berat Djimsiti, az Atalanta sztárja, de ki kell emelni a korábbi Napoli-játékos, jelenleg a Laziót erősítő szélső, Elseid Hysaj nevét is. Igaz, a római kékek védője

nem léphet pályára a magyar válogatott ellen, ahogy Keidi Bare (Espanyol), Klaus Gjasula (Darmstadt) és az FC Barcelona kötelékéhez tartozó, de jelenleg a Speziánál futballozó Rey Manaj sem, mivel mind a négyen összegyűjtötték a második sárga lapjukat,

így eltiltás miatt nem játszhatnak.

Thomas Strakosha is a Lazio kapusa – igaz, nem jut sok játéklehetőséghez mostanság a római együttesben a 39 éves Pepe Reina mögött –, míg Etrit Berisha a Torinóé.

Ebből is látszik, hogy elsősorban a hátsó régióban, a védelemben és kapusposzton igazán erős Albánia,

de a már említett Uzuni mellett jól ismerjük Ylber Ramadani nevét is, a középpályás az MTK nagy erőssége idén. Mellettük érdemes lesz a 19 éves Armando Brojára is odafigyelni, aki a PL-ben szereplő Southampton támadója.

A római Marash Kumbulla (jobbra) a legértékesebb albán focista Forrás: AFP/Tiziana Fabi

Érdekesség, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jóváhagyta Nedim Bajrami és az Albán Labdarúgó Szövetség (FSHF) fellebbezését,

ennek következtében a játékos pályára léphetett volna új nemzeti csapatában a szeptemberi világbajnoki selejtezőmérkőzéseken – így Magyarország ellen is –, ám

végül nem kapott meghívót.

A CAS pedig hétfőn közölte, hogy a sportág nemzetközi szövetségének (FIFA) májusi döntését felülbírálva engedélyt adott az országváltásra az Empoli 22 éves középpályásának. A CAS megállapította, hogy Bajrami még nem lépett pályára a svájci felnőtt válogatottban, illetve a svájci mellett albán felmenői révén már kettős állampolgársággal rendelkezik.

Bajrami Észak-Macedóniában született, majd családja Svájcba költözött, ő pedig 10 éves korától tíz éven át a Grasshoppers játékosa volt, utolsó két évében a felnőtt kerethez tartozott. Időközben rendszeresen szerepelt a korosztályos svájci válogatottakban. Az Empolihoz 2019-ben igazolt, és az élvonalba idén feljutó együttesben alapembernek számít. Bajramit márciusban meghívták az U21-es svájci gárdába, ő azonban akkor már visszautasította a felkérést azzal az indoklással, hogy az albán felnőtt együttesben kíván szerepelni a jövőben. Erre azonban még egyelőre várnia kell.

Hiába az angolok elleni vereség, jó formában a magyar csapat

Bár nem lesz könnyű meccs, Marco Rossi szövetségi kapitány együttese azért reménykedhet a sikerben, mert korábban bebizonyította, a világ legjobbjaival is felveszi a küzdelmet, annak ellenére, hogy az angolok elleni találkozó nem sikerült. Ráadásul az Eb-hez képest erősödés, hogy visszatért

a sérülése után a nemzeti csapat legértékesebb játékosa, Szoboszlai Dominik, ráadásul Sallói Dániel, Sallai Roland, Schäfer András és a csapatkapitány Szalai Ádám is kiváló formát mutatott az elmúlt hetekben, igaz, utóbbi biztosan nem lép pályára.

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya,

Szalai Ádám ugyanis koronavírusos, ezért nem játszhat Elbasanban,

a sérülés, illetve eltiltás miatt hiányzó Botka Endrére és Nagy Ádámra viszont ismét számíthat a magyar stáb.

A magyar szövetség szombaton közösségi oldalán jelentette be, hogy pozitív lett a német élvonalbeli FSV Mainz 05 csatárának PCR-tesztje. Szalai Ádámot azonnal elkülönítették, és hamarosan elhagyja a válogatott edzőtáborát. Egy stábtag tesztelését érvénytelen eredmény miatt megismételték szombaton.

Később már negatív volt a tesztje a támadónak, ennek ellenére Albánia ellen biztosan nem játszhat majd.

Varga Kevinre sem számíthat sérülés miatt a következő két világbajnoki selejtezőn Marco Rossi. A magyar szövetség (MLSZ) pénteken arról számolt be, hogy a török Kasimpasa futballistája csütörtökön az angolokkal szembeni 4-0-s hazai vereség alkalmával részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így nem léphet pályára vasárnap Albánia, majd szerdán Andorra ellen.

Marco Rossi úgy döntött, nem hív be új játékost a keretbe.

A válogatott jó formáját mutatja, hogy

a magyar csapat legutóbbi 15 meccséből csupán kettőt vesztett el,

méghozzá az angolokon kívül a Portugália elleni Eb-csoportmeccset (0-3). Közben többek között Szerbiát, Bulgáriát, Izlandot vagy éppen Törökországot is sikerült legyőzni, de Lengyelország, Franciaország és Németország sem tudta legyőzni Marco Rossi csapatát.

A jó Eb-szereplés után a vb-selejtezőkön is sikereket várnak a szurkolók a magyar válogatottól Fotó: Csudai Sándor - Origo

A magyar együttes eddig négy mérkőzést játszott a jövő évi, katari világbajnokság selejtezősorozatában: Lengyelország ellen 3-3-as döntetlent ért el házigazdaként, majd San Marinóban 3-0-ra, Andorrában pedig 4-1-re nyert, végül Anglia ellen kikapott 4-0-ra a Puskás Arénában.

A játékosok értékével foglalkozó Transfermarkt.com portál becslése szerint a két válogatott keretének értéke nagyjából megegyezik,

az albánt 103,95 millió euróra, a magyart 102,5 millió euróra taksálják, a világranglistán elfoglalt helyezések között viszont komolyabb különbség van,

hiszen Rossi együttese a 37., az aktuális ellenfél viszont a 69. helyen áll a nemzetközi szövetség rangsorában.

Az UEFA tájékoztatása szerint a holland Danny Makkelie vezeti a vasárnapi mérkőzést Albániában.

A 38 éves játékvezető korábban csupán egyszer vezetett magyar válogatott mérkőzést, 2017-ben ő fújta a sípot a Portugália ellen 1–0-ra elveszített hazai vb-selejtezőn.

Danny Makkelie vezeti a magyarok albániai vb-selejtezőjét Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó helyekért.

Szavazzon!

Magyarország képes lesz győzni Albániában?

Világbajnoki selejtező, I csoport, 5. forduló:
18.00, Elbasan, Elbasan Aréna
Albánia-Magyarország
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

A csoport további meccsei:
Anglia-Andorra, London 18.00
San Marino-Lengyelország, Serravalle 20.45

A csoport állása: 1. Anglia 12 pont, 2. Lengyelország 7 (11-6), 3. MAGYARORSZÁG 7 (10-8), 4. Albánia 6, 5. Andorra 3, 6. San Marino 0

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod), Lang Ádám (Omonia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce), Tamás Márk (Slask Wroclaw)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Schäfer András (DAC), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (al-Ittihad Kalba)