Kiállítás és két gól: a Venezia megszerezte az első pontját hazai pályán a Serie A-ban - videó

Torino, venezia
Az első félidő nem hozott gól velencében
Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 6. fordulójának hétfő esti mérkőzésén a Venezia 1-1-s döntetlent játszott hazai pályán a Torino ellen.

Az első félidőben hiába birtokolta többet a labdát a Torino (32-68 százalék), gólig csak a hazai csapat jutott el.

Azonban a Venezia-szurkolók sem sokáig örülhettek, ugyanis Dennis Johnsen 25. percben szerezett találatát a játékvezető les miatt érvénytelenítette.

Sokat elmond az első 45 percről, hogy mindössze egyetlen lövés talált kaput, inkább a küzdelem dominált, mintsem a szép játék. Így nem volt meglepő, hogy gólnélküli döntetlennel mentek a csapatok a szünetre.

Az első félidő nem hozott gól Velencében Forrás: Torino/Twitter

Az 56. percben lett meg a vendég együttes erőfeszítéseinek az eredménye, amikor

Wilfried Singo tette oda a labdát az alapvonalról Josip Brekalo elé, aki öt méterről a kapu közepébe lőtt (0-1).

A 78. percben a semmiből jutott büntetőhoz a Venezia, ráadásul a szabálytalankodó

Koffi Djidji megkapta a második sárga lapját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Egy perccel később Mattia Aramu váltotta gólra a tizenegyest,

pedig Vanja Milinkovic-Savic érezte az irányt.

A hátralévő időben újabb gól már nem esett - az utolsó utáni percben még mindkét oldalon volt egy-egy meccslabda -, így egyik csapatnak sem igazán jó döntetlen született. Igaz, a Venezia így legalább megszerezte hazai pályán az első pontját a Serie A-ban.

1. félidő
43Tommaso Pobega
38Antonio Junior Vacca
25Dennis Toerset Johnsen
2. félidő
86Gianluca Busio
86Dennis Toerset Johnsen
80Josip Brekalo
78Mattia Aramu
77Koffi Djidji
74Koffi Djidji
72Wilfried Singo
71Tommaso Pobega
65David Schnegg
65Domen Crnigoj
60Ethan Ampadu
59Vanja Milinkovic-Savic
57Karol Linetty
56Wilfried Singo
56Josip Brekalo
Összeállítások
Venezia4-3-3
Torino3-4-2-1
Football Pálya
1
Niki
Maeenpaeae
7
Pasquale
Mazzocchi
30
Michael
Svoboda
32
Pietro
Ceccaroni
28
David
Schnegg
33
Domen
Crnigoj
5
Antonio
Junior Vacca
27
Gianluca
Busio
23
Sofian
Kiyine
77
David
Okereke
17
Dennis
Toerset Johnsen

Venezia

Kezdők
1Niki Maeenpaeae
7Pasquale Mazzocchi
30Michael Svoboda
32Pietro Ceccaroni
28David Schnegg
65
33Domen Crnigoj
65
5Antonio Junior Vacca
38
27Gianluca Busio
86
23Sofian Kiyine
77David Okereke
17Dennis Toerset Johnsen
86
25
21Lauri Ala-Myllymaeki
12Luca Lezzerini
55Ridgeciano Haps
11Arnor Sigurdsson
23Filippo Neri
3Cristian Molinaro
8Tanner Tessmann
9Francesco Forte
10Mattia Aramu
78
13Marco Modolo
14Thomas Henry
16Luca Antonio Fiordilino
18Daan Heymans
22Tyronne Ebuehi
42Dor Peretz
44Ethan Ampadu
60
Cserék

Torino

Kezdők
32Vanja Milinkovic-Savic
59
26Koffi Djidji
77
74
3Gleison Bremer
13Ricardo Rodriguez
17Wilfried Singo
72
56
4Tommaso Pobega
71
43
10Sasa Lukic
15Cristian Daniel Ansaldi
77Karol Linetty
57
14Josip Brekalo
80
56
19Antonio Sanabria
20Simone Edera
7Simone Zaza
9Andrea Belotti
11Marko Pjaca
22Dennis Praet
1Etrit Berisha
89Luca Gemello
6David Zima
8Daniele Baselli
24Simone Verdi
25Benjamin Lhassine Kone
27Mergim Vojvoda
38Rolando Mandragora
70Magnus Warming
88Tomas Rincon
99Alessandro Buongiorno
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista