Vágólapra másolva!
Dárdai Márton német korosztályos válogatott labdarúgó otthonaként tekint a Herthára, és nem jelent számára nehézséget, hogy édesapja, Dárdai Pál a berliniek vezetőedzője.

A Berliner Morgenpost napilap szombati számában megjelent interjúban a 19 éves védő emlékeztetett: családtagjai is ezer szállal kötődnek az egyesülethez, hiszen hozzá hasonlóan ők is ott nőttek fel.

- mondta.

Dárdai Pál 1997-ben igazolt a Herthához, ahol egész felnőtt pályafutását töltötte. Később edzőként dolgozott a klub utánpótlásában, míg az első csapatot 2015 februárja és 2019 júniusa között vezette először, míg idén január vége óta már másodszor irányítja az alakulatot. Legidősebb fia, a 22 éves ifjabb Dárdai Pál szintén a berlinieknél nevelkedett, január óta azonban a MOL Fehérvárnál játszik. A legfiatalabb Dárdai fivér, a 15 éves Bence a Hertha korosztályos csapatában szerepel, és már pályára lépett az U16-os német válogatottban.

Dárdai Márton továbbra is marad a Bundesligában Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

Dárdai Márton az előző idényben még a második keret tagja volt, de ennek ellenére tavasszal már rendszeres játéklehetőséget kapott az élvonalbeli tagságot meghosszabbító felnőtt gárdában.

Nyártól azonban már az első keret tagjaként számítanak rá, és bár a szezonban kisebb bokasérüléssel is bajlódott már, amikor bevethető állapotban volt, háromszor is kezdőként kapott játéklehetőséget. A Hertha három vereség után kétszer nyert a bajnokságban, és öt fordulót követően a kilencedik helyen áll a tabellán.

A fiatal védő elmondta: a hozzá hasonlóan a Herthánál nevelkedett kortársakkal, Luca Netzcel és Lazar Samardziccsal ellentétben ő nem gondolt arra, hogy elhagyja a berlinieket.

Kiemelte: fel sem merült benne a távozás gondolata, a Herthában akarja megerősíteni a pozícióját, ott akar meghatározóbb szerepet betölteni, és náluk szeretne fejlődni.

Dárdai Márton arról is beszélt, hogy számára nem jelent gondot szétválasztani egymástól az édesapát és a vezetőedzőt.

- nyilatkozta.